brusszel


Alakul a Putyin-ellenes koalíció

Figyelő Online
2015.04.20  10:54   
mail
nyomtatás
A meggyilkolt orosz ellenzéki, Boris Nemcov által alapított politikai párt összefog egy másik ellenzéki párttal a 2016. évi oroszországi választások előtt.
A RPR-Parnas közös platformot hoz létre a Haladás Pártjával, amelyet az ellenzéki aktivista, Alexei Navalny alapított. Az oroszországi politikai ellenzéket az elmúlt években keserű belharcok osztották meg. A megosztottság miatt kevéssé tudtak fellépni Vladimir Putyin elnökkel szemben.

Nemcovot, aki egykor miniszterelnök-helyettes volt, februárban Moszkvában lelőtték.
Egy pénteki közös sajtóközleményben a két párt felszólította az ellenzék képviselőit, hogy fogjanak össze a "hazugságok, a korrupció és az agresszió ellen".

Mikhail Kasyanov, a RPR-Parnas társelnöke, egykori miniszterelnök azt mondta, hogy a pártok inkább szövetséget alkotnak, mintsem egyesülnének.

Kasyanov később az orosz Interfax hírügynökség szerint bejelentette, hogy csatlakozott hozzájuk egy harmadik párt, a Demokratikus Választás. Ezt a pártot egy korábbi energiaügyi miniszter vezeti.

„Arra számítunk, hogy kezdeményezésünk kiszélesedik és további ellenzéki pártok csatlakoznak hozzánk" - mondta Kasyanov.

A pártok úgy nyilatkoztak, hogy első ízben a 2015 - ben esedékes regionális választásokon indulnak együtt, még a 2016 - ban sorra kerülő parlamenti választásokat megelőzően.

Navalny, a Haladás Párt elnöke, aktivista és rendszeres blogger, egyike Oroszország legismertebb ellenzéki személyiségeinek. Két ízben már elítélték pénzügyekkel való visszaélés miatt: 2013 - ban bebörtönözték, az elmúlt év decemberében pedig három és fél éves, felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Navalny elnök mindkét esetben tagadta a vádakat, és kijelentette, hogy az eljárások politikai indíttatásúak voltak.

Putyin elnököt kritikusai azzal vádolták, hogy ő állt Nemcov gyilkosa mögött, amikor az ellenzéki politikust, aki moszkvai Vörös Téren, partnerével hazafelé sétált, lelőtték. Putyin elnök tagadta, hogy bármilyen köze lenne a gyilkossághoz.

Amint a két párt megtette pénteki bejelentését, az orosz állami hírügynökség közzétett egy tájékoztatót. A hírügynökség szerint ez annak a vallomásnak a kivonata, amelyet Nemcov gyilkosa tett.

Zaur Dadayev, egy csecsen rendőr, akit négy nappal a gyilkosság után, az abban való állítólagos részvétel miatt vettek őrizetbe, a hatóságoktól származó első információk szerint bevallotta a bűncselekményt.

Ugyanakkor Oroszország emberi jogi tanácsának egyik tagja szerint, aki meglátogatta Dadayevet a börtönben, bizonyíték van arra, hogy a rendőrt kínzással vették rá a vallomás megtételére.

Dadayev maga azt mondta, hogy nincs bizonyíték ellene, és a vallomást azért tette, mert halálosan megfenyegették.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200