Az Sz-300-as légvédelmi rendszer ugyan nem képviseli a legmodernebb orosz technikát, mégsem lebecsülendő, hiszen hatékony védelmet nyújt a negyedik generációs vadászbombázó repülőgépekkel szemben. Az ötödik generációs F-35-ös már képes felvenni vele a harcot, de ezzel a térség országai közül egyelőre senki sem rendelkezik.

Izrael ugyan már megkötötte az Egyesült Államokkal a szóban forgó gépek vásárlására vonatkozó szerződést, azonban ezek hadrendbe állítása leghamarabb csak 2018-ra várható. Mindez annak ellenére is fontos, hogy Ahmadinedzsád és utódja, Hasszán Roháni is többször elmondták, hogy a „cionista rezsim" semmi esetre sem merné megtámadni Iránt, de tudható, hogy Izrael az Sz-300-asokkal egyaránt rendelkező Görögországban gyakorlat során már tanulmányozhatta a légvédelmi rendszer működését. Ennek ellenére azt, hogy Izrael valóban támadást intézne ezek ellen, sokan kétségesnek tartották már az Iránnál kisebb katonai erőt képviselő Szíria esetében is, ahol szintén megrendelték a fegyvert.

Korábban hallhatók voltak ugyanis olyan nyilatkozatok, amelyek szerint Izrael beavatkozna Szíriában még az Sz-300-asok működésbe állítása előtt, ám a legtöbb szakértő szerint ez nem valószínű, mert Izrael egy ilyen lépéssel - az esetleges orosz áldozatok miatt - teljesen elidegenítené magától Oroszországot. 

A katonai szempontoknál azonban vélhetően sokkal fontosabb a dolog politikai oldala. Az a tény, hogy Irán egy nagyhatalomtól komoly fegyverrendszert kapott, mindenképpen arra utal, hogy Iránnak egyre jobban sikerül kitörnie a korábban őt övező viszonylagos elszigeteltségből. Másrészt, ha végigtekintünk azon, hogy miként kommentálták Irán, Oroszország és az Egyesült Államok részéről az ügyet, azt láthatjuk, hogy mindhárman kiemelték annak regionális összefüggéseit. Ebből kifolyólag Dehkán védelmi miniszter a takfíri terroristák jelentette fenyegetés miatti együttműködést hangsúlyozta, míg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a régió instabilitásával, különösképpen a Jemenben kialakult helyzettel indokolta a lépést. Ezzel szemben az amerikai külügyminisztérium szóvivője Irán Jemenben, Libanonban és Szíriában végzett „destabilizációs tevékenységére" hivatkozva kritizálta az orosz döntést. Csakhogy Moszkva minden bizonnyal nem tekinti destabilizáló erőnek Teheránt, hiszen az előbbi három állam tekintetében egyáltalán nincs távol egymástól az orosz és az iráni álláspont.

Cáfolja a komoly vádakat Irán
Jemen kapcsán Iránt nemcsak napjainkban, hanem már a 2004-es felkelés során is az a vád - melyet természetesen mindkét érintett hivatalosan tagad - érte, hogy támogatja az Anszárullah mozgalmat, közismertebb nevükön a hútikat. Az oroszok számára szintén nem ismeretlen az ország, figyelembe véve a Dél-Jemeni Népköztársaságnak a Szovjetunióval ápolt jó viszonyát, ma pedig az Anszárullahot láthatjuk Moszkva támogatását keresni. A libanoni Hezbollah - amely megalakulásától fogva szoros összeköttetésben áll Iránnal - egyre jobb viszonyt alakít ki Oroszországgal, legalábbis erre utal például az az oroszok által az ENSZ-ben emelt panasz, ami Izraelnek Szíria területén végrehajtott, és két, a Hezbollah soraiba tartozó katona életét követelő légicsapását ítélte el.

Továbbá Szíria, amelynek 2006-tól kölcsönös védelmi szerződése van érvényben Iránnal, hosszú ideje Oroszország szövetségese is. Sőt Putyin, aki a 2013 nyarán végrehajtott vegyifegyver támadást követően még úgy indokolta országának az Egyesült Államok tervezett katonai beavatkozását ellenző álláspontját, hogy ezzel a nemzetközi jogot és nem Aszad elnököt védi. Valamivel több mint egy évvel később már úgy fogalmazott, hogy tekintet nélkül az Egyesült Államok vagy Öböl-országok reakciójára, megvédi a régióhoz kapcsolódó érdekeit.

Szíria azért is érdekes, mert kormánya ugyancsak rendelt Sz-300-asokat, ám annak Oroszország ez idáig csak bizonyos alkotóelemeit szállította le. Ez pedig fontos lehet, hiszen sokakban felmerült, hogy Irán továbbadhatja Szíriának vagy a Hezbollahnak is a most kapott légvédelmi rendszert. Ennek lehetőségéről egyelőre nehéz bármi biztosat állítani, azonban meg kell jegyezni, hogy minden bizonnyal ettől tarthat a Szíriai Nemzeti Koalíció is, mivel arra kérték Szaúd-Arábiát és szövetségesit, hogy válaszul az oroszok lépésére, jutassanak további fegyvereket számukra. Mindeközben a fentebb említett Szaúd-Arábia is egyre inkább kezd Oroszország és Irán közös ellenfélévé válni, aminek az oka nem csak a mindkettejük által elítélt Jemen elleni katonai művelet, vagy a szíriai felkelők támogatása, hanem az is, hogy Putyin és Roháni egyaránt a szaúdiakat véli felfedezni az országaikat sújtó olajárcsökkenés mögött.

Ugyanakkor az előbbiek mellett van néhány olyan ok, ami miatt a felek bizalma egymásban nem feltétlenül teljes. Egyrészt például a busehri erőmű építése körüli furcsaságok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy sok iráni szerint Oroszország csak felhasználja őket az Egyesült Államokkal való hatalmi alkudozás során. Az pedig oroszok attól félhetnek, hogy ha a nukleáris programról szóló tárgyalások eredményesen zárulnak le, sokat veszíthetnek pozíciójukból, mint Európa fő gázszállítója, hiszen az Európai Unió részéről látható szándék van iráni gáz vásárlására - azzal együtt, hogy Roháni korábban már kijelentette: a nyugat számára nem megbízható gazdasági partner.

Mindazonáltal az is egyértelmű, hogy az Sz-300-asok átadása esetén jóval többről lenne szó, minthogy Irán - akinek haditechnikai eszközparkja ellenfeleihez mérten sok tekintetben korszerűtlen - csak kihasználta volna Oroszország ajánlatát, akinek a jelen gazdasági nehézségek miatt jól jött egy olyan 800 millió dolláros üzlet, amely akár további védelmi ipari megkötését is segítheti. Ezt támasztja alá Sojgu és Dehkán legutóbbi találkozója, ahol mindkét fél a régió biztonsága miatti együttműködésen túl, már az Egyesült Államok számukra nemkívánatos politikája elleni közös fellépésről beszélt.

A rovatot a www.biztonsagpolitika.hu honlap üzemeltetője a Strategic Assistance and Support Group Kft. támogatja.

 

Kapcsolódó cikkek