brusszel


NB III-as lesz az ETO, szerdán bejelentik

Figyelő Online
2015.04.20  12:02   
mail
nyomtatás
Szerdán hivatalosan bejelentik Győrben, hogy az ETO a következő idényben az NB III-ban áll rajthoz - írja a Bors. A lap úgy tudja, hogy a városvezetés azért döntött az említett forgatókönyv mellett, mert nem talált megfelelő, tőkeerős befektetőt, aki a profi szereplést finanszírozni tudta volna. A helyi polgármesteri hivatalnál elismerték, hogy szerdán bejelentés várható.
A Bors saját, meg nem erősített információira hivatkozva arról számol be, hogy szerdán az érintettek bejelentik, hogy a Quaestor-ügy miatt a szakadék szélére került Győri ETO a következő szezonban az NB III-ban indul majd.

A terv az volt, hogy a Rába ETO önálló futsalcsapatát működtető kft.-be viszik át az NB I-es csapat játékosait és indulási jogát, a több száz millió forintra rúgó tartozást pedig hátrahagyják. Ez a forgatókönyv azért nem valósul meg, mert a városvezetők nem találtak olyan befektetőt, aki az új, terheitől megfosztott focicéget hajlandó lett volna Tarsoly Csabához hasonló mértékben pénzelni - írja a lap.

Domanyik Eszter, a győri polgármesteri hivatal kommunikációért felelős vezetője elismerte, hogy szerdán bejelentés várható, de azt nem részletezte, hogy miről. A Bors mindenesetre úgy tudja, hogy a klub sem az NB I-re, sem az NB II-re nem adta be a licenckérelmet.

Az NB III-as indulás joga a versenybizottság asztala, a testület kedden ülésezik.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200