brusszel


Kiakadtak Csányi Sándor szavai miatt

Figyelő Online
2015.04.20  14:15   
mail
nyomtatás
Az állami tulajdonban lévő Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) egyetlen fillér hozamot sem fizetett ki tagjai számára a szervezetnek juttatott 136 milliárd forintos összeg után, és ilyen a 2015-ös üzleti tervében sem szerepel, ezért a szervezet visszautasítja Csányi Sándor OTP-vezér erre vonatkozó állításait - közölte az SZHISZ hétfőn az MTI-vel.
Az OTP elnök-vezérigazgatója pénteken a sajtó nyilvánossága előtt bírálta a takarékszövetkezeti integrációt. Csányi Sándor a szektornak juttatott 136 milliárd forintra utalva azt mondta: megkezdődött az állami reorganizációs támogatás, a vagyon "kilopása", hiszen a múlt év végén született egy törvény arról, hogy a reorganizációra szánt összegből képződött hozam kiosztható a reorganizáció tagjai között.

Az SZHISZ közleményében "alaptalan, hamis vádaskodásnak" nevezi az OTP-vezető kijelentéseit. A szervezet közölte: a kifogásolt törvényből egyértelműen kiderül, hogy az integrációs szervezet kizárólag a tagintézmények befizetéseinek arányában fizethetne hozamot, így a kifizetett hozam csaknem 100 százaléka a magyar állam vagyonát gyarapítaná. Hozzátették, hogy az SZHISZ vagyonának 99,75 százalékát a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül az állam bocsátotta a szervezet rendelkezésére.

A közlemény szerint az SZHISZ-ben elhelyezett összeg és hozamai az integrációs szervezetben maradnak, és szavatoló tőkeként szolgálnak a takarékszövetkezeti garanciaközösség biztonságos működtetéséhez, a takarékszövetkezetek tőkemegfelelésének folyamatos biztosításához. Csányi Sándor azt is felhozta, hogy a takarékszövetkezeti szektor újjászervezését úgy oldották meg, hogy az erre adott 136 milliárd forintból egyetlen forintot sem használtak fel, ellenben a kizárt takarékok utáni kártalanítást a bankok befizetéseiből működő Országos Betétbiztosítási Alapra (OBA) hárították át, aminek következtében az alap kimerült.

Az SZHISZ erre válaszul azt közölte, hogy az integrációból kizárt takarékok betéteseinek kártalanítása minden esetben a hatályos törvények előírásai szerint történt. Hozzáfűzték, hogy a szövetkezeti hitelintézetek ugyanolyan tagjai és befizetői az OBA-nak, mint bármely más pénzintézet, ezért az ő betéteseiket is megillette az OBA kártalanítása. A betétbiztosítási alap feltöltése pedig - piaci méretükkel arányosan - ugyanúgy sújtja a takarékszövetkezeteket, mint az OTP Bankot.

Az SZHISZ a közleményben azt is megemlíti, hogy az új alapokra épülő integráció már kezdeti üzleti sikereket is fel tud mutatni: tavaly a Takarékbank Zrt. fennállásának legjobb eredményét érte el, adózott eredménye 2,04 milliárd forintra emelkedett, miközben mérlegfőösszege 66 százalékkal, 800 milliárd forintra nőtt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.