brusszel


Sztriptíz a temetésen: harcolnának az új szokás ellen

Figyelő Online
2015.04.24  11:31   
mail
nyomtatás
Az egyes kínai vidékeken elterjedt "temetési sztriptíz", vagyis a gyászolók toborzását szolgáló vetkőzős táncok megszüntetését szeretné elérni a kínai Kulturális Minisztérium.
A tárca két konkrét esetet is ismertető friss közleményében elítéli a Kínában amúgy is tiltott műfajt, s hangsúlyozza, hogy nem tartja "civilizáltnak" e szórakoztatást a halottak búcsúztatóin. A két konkrét esetben, az északi Hopej tartományban és a keleti Csiangszuban megbüntették az "obszcén előadás" szervezőit és összesen kilenc vetkőzőjét. A Hantan városi műsorért felelős embert 15 napi elzárásra és 70 ezer jüan (3,1 millió forint) büntetésre ítélték.

A máig tartó hagyomány, hogy sok helyütt a halotti tor mellett kínai operaelőadással oldják a gyász hangulatát. A "modern világban" filmvetítésekkel egészültek ki a régi szokások.

Az utóbbi időben azonban - a közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint - egyes helyeken "forradalmasították" a programot. Az ezekre az eseményekre szerződtetett társulatok egyike-másika vezetőjük instrukciójára a színpadon hirtelen abbahagyta a zokogást és ledobta ruháit.

Az élő erotikus jelentek gondolatát állítólag az szülte, hogy a gyászszertartások és a programok iránt egyre nagyobb érdektelenség mutatkozott. A kínai hagyományok szerint azonban súlya van annak, hogy mekkora a gyászolók serege, hányan jönnek össze az elhunyt búcsúztatására, ezzel is az iránta érzett tiszteletet kifejezve, egyben túlvilági szerencséjét elősegítve. Az esemény jó alkalom arra is, hogy a tehetős családok megmutassák gazdagságukat.

A kínai központi televízió (CCTV) már csaknem tíz éve felhívta a figyelmet a jelenségre egy riportfilmjében, amikor egyetlen kelet-kínai városban körülbelül tucatnyi olyan különböző társulati hirdetést talált, amelyekben a búcsúztatási előadásokba vetkőzős számokat is beiktattak. A televízió akkor a "helyi kultúra súlyos szennyeződéseként" minősítette a trendet.

A minisztérium közleményében hangsúlyozta, a rendőrséggel együtt azon lesz, hogy e néhány vidéki helyen elterjedőben lévő divatnak, amelynek gyökereit a múltban hiába keresik, gátat vessen.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.