brusszel


Az unortodoxia árnyalatai

Figyelő Online
2015.04.25  15:42   
mail
nyomtatás
Az unortodoxia árnyalatai címmel kerekasztal-beszélgetésen mutatták be négy vezető közgazdász, Bod Péter Ákos, Csaba László, Mellár Tamás és Muraközy László Akadémiai Kiadónál megjelent köteteit a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében a Millenáris parkban szombaton.
A beszélgetés résztvevői szerint történelmi és geopolitikai szempontból is viszonylagos, mikor mi számít nem szokványos gazdaságpolitikának, a dogmákat pedig mindig érdemes kétkedéssel szemlélni. Ugyanakkor egyetlen ország sem függetlenítheti magát a nagy világgazdasági trendektől és súlyos következményei lehetnek alapvető szektorok - például az oktatás - vagy alapvető értékek - például a kiszámíthatóság, jogállamiság - háttérbe szorításának.

Bod Péter Ákos egyetemi tanár - az 1990-es évek első felében az Antall-kormány minisztere és Magyar Nemzeti Bank elnöke - a rendezvényen többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy gazdaságpolitikai szempontból Európa nem egységes, keresi az utat, többféle kapitalizmus működik.

A sikeres nemzetek többnyire eltérnek a fősodortól, a periférián pedig egyébként sem lehet ugyanazt a politikát folytatni, mint a centrumban; ám, hogy a magyar modell működik-e, sikeres-e az nem egyértelmű - tette hozzá.

Csaba László egyetemi tanár szerint nem jó, hogy a vezető közgazdasági eszmeáramlatokat az Egyesült Államokban határozzák meg és művelik, hiszen így a közgazdasági gondolkodásban több sajátos európai probléma háttérbe szorul, például az EU, a rendszerváltozás és a posztkommunista országok vagy a szociális állam kérdése.

Magyarország gazdasági helyzetéről a szakember úgy vélekedett: rövid távon, fentről nézve lehet kedvezőnek minősíteni, de hiányzik például a hosszú távú növekedés forrása, az innováció és a működő-tőke beáramlás. Továbbá számos nemzetközi példa mutatja, hogy a siker alapelemei közé tartozik a kiszámíthatóság, a jogállamiság és a magas színvonalú oktatás - mondta.

Mellár Tamás egyetemi tanár - aki 1998 és 2003 között a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt - arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány által hangoztatott gazdasági stabilizáció és növekedési pálya hátterében a magánnyugdíj-pénztári vagyon felhasználása, a beruházások elhalasztása és a beáramló uniós támogatás áll.

A szakember szerint a jelenlegi rugalmatlan, elavult kínálati oldal reformja nélkül a fogyasztás növekedése csak importtöbblethez vezet. A kínálati oldal átalakításához pedig a humánszférába, elsősorban az oktatásba kell beruházni.

Muraközy László egyetemi tanár szerint az ország tartósan hanyatlik, GDP-je még mindig csak a válság előtti, 2006-2007-es szinten van, a fogyasztás pedig még annál is alacsonyabb. A politika felülírja a gazdasági racionalitást, erős a centralizáció és zajlik az intézmények tudatos rombolása, illetve a magánvagyonok újra elosztása - tette hozzá.
Bod Péter Ákos Nem szokványos gazdaságpolitikák című kötete az 1968-as gazdasági reformra, a rendszerváltásra és a 2008-as válságra koncentrálva tekinti át a téma magyar vonatkozásait.

Csaba László Európai közgazdaságtan című kötete többek között a szociális piacgazdaság, illetve a posztkommunista átmenet kérdéseit járja körül.

Mellár Tamás Szemben az árral - Rendhagyó közgazdasági előadások című kötete az uralkodó közgazdasági elmélet kritikai bemutatására és ma még elhanyagolt, de egy új paradigma kialakításában fontos szerepet játszó területek bemutatására vállalkozik.

Muraközy László Államok kora - Az európai modell című kötetében az államok gazdasági szerepvállalását vizsgálja a második világháborútól a 2008-as gazdasági válságig terjedő hat évtizedben.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.