brusszel


Egyiptom börtönbe veti a kritikus újságírókat

Figyelő Online
2015.05.04  08:20   
mail
nyomtatás
Az Amnesty International (AI) emberjogi szervezet szerint Egyiptomban szabadságukat és életüket teszik kockára azok az újságírók, akik vitatják a kormány narratíváját - írta vasárnapi számában a Daily News Egypt című helyi napilap.
"Azzal számolhatnak, akik a kormányt bírálják vagy rávilágítanak az emberi jogok megsértésére, hogy vádemelés nélkül határozatlan időre elzárják, vagy koholt vádak alapján büntetőeljárás alá vonják őket" - idézte Philip Luthert, az AI közel-keleti és észak-afrikai programjának igazgatóját az emberjogi szervezetnek a sajtószabadság szombati világnapja alkalmából közzétett jelentése.

Különösen veszélyessé vált az újságírói munkavégzés, miután 2013. július 3-án az akkori hadsereg-főparancsnok és jelenlegi államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi elmozdította elnöki tisztségéből az iszlamista Mohamed Murszit, és a hatóságok átfogó hadjáratot indítottak a megbuktatott rezsim támogatói ellen.

"A hatalomváltást követő tüntetések során legalább hat olyan riportert öltek meg, akik a zavargásokról tudósítottak. Volt, akivel a biztonsági erők végeztek, de volt olyan is, aki a két szembenálló tüntetőtábor közti összecsapásokban vesztette életét. Jelenleg legkevesebb 18 újságírót tartanak őrizetben, és több tucatnyit tartóztattak le önkényesen" - írta a szervezet.

A jogvédők arra is emlékeztettek, hogy míg egyes perek nagy port kavarnak a világsajtóban - mint például az al-Dzsazíra pánarab hírtévé terrorvádak alapján letartóztatott, több mint 400 napig börtönben tartott munkatársainak az esete -, "más, helyi újságírók a rivaldafénytől távol továbbra is rács mögött sínylődnek vagy bántalmakat szenvednek el, mert kinyitották a szájukat" - olvasható a jelentésben.

Az Amnesty International szerint védőügyvédek arról számoltak be, hogy az ügyfeleik ellen hozott ítéletek kizárólag a biztonsági erők vizsgálatai és tanúvallomásai alapján születtek. Egy újságírót nemrégiben első fokon halálra ítéltek, amiért - a vádak szerint - a 2013-as zavargások alatt médiaközpontokat hozott létre azzal a céllal, hogy hamis hírek terjesztésével állami intézmények elleni támadásokra buzdítsa az embereket.

Az utóbbi hetekben - Egyiptomban rendhagyónak számító módon - több napilap is terjedelmes cikkekben számolt be a belügyminisztérium felügyelete alá tartozó rendvédelmi szervek által elkövetett erőszakos túlkapásokról, és a rendőrőrsökön történt több "rejtélyes" halálesetről. A sajtómunkások ellen a beszámolók megjelenése után hamis értesülések terjesztése miatt indítottak büntetőeljárást.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.