brusszel


Szuperszámítógépben jók vagyunk

Figyelő Online - Halaska Gábor
2015.05.06  15:40   
mail
nyomtatás
Egyedüli európai csapatként a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyének tizenhatos döntőjébe jutott a Miskolci Egyetem informatikus csapata. Immáron negyedik éve rendezik meg az 'Asia Student Supercomputer Challenge' elnevezésű versenyt, amelynek döntőjében hallgatóink kínai, orosz, szingapúri és thaiföldi hallgatók mellett a világhírű amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) diákjaival is összemérhetik tudásukat, tehetségüket.


A világversenyt az Ázsiai Szuperszámítógép Társaság (ASC) és az INSPUR csoport rendezi. Ebben az évben öt kontinens 150 egyeteméről neveztek informatikus-hallgatók csapatai, ez a szám önmagában is jól jelzi a verseny nemzetközi rangját. Az első forduló megmérettetésein túljutva a 150 induló csapatból a legjobb 16 került be a döntőbe.

Akár csak tavaly, a döntősök között idén is Európából egyedüliként szerepelnek a Miskolci Egyetem informatikus hallgatói, akik 11 különböző kínai felsőoktatási intézmény diákjaival, továbbá orosz, szingapúri és thaiföldi csapatokkal, valamint a világhírű amerikai MIT hallgatóival mérhetik össze tudásukat május 17-23. között a kínai Taiyuan Műszaki Egyetemen.

„Mivel az idei versenykiírásra kétszer annyi nevezés érkezett be, mint 2014-ben, így már maga a döntőbe kerülés is jelentős nemzetközi sikerként könyvelhető el.
A szuperszámítógépek olyan számítógép-rendszerek, amelyek számítási teljesítménye a hétköznapi számítógép teljesítményének akár milliószorosa is lehet. Szinte minden tudományág alkalmazza a szuperszámítógépeket, fizikai, kémiai, biológiai, gazdasági stb. modellek sora fut ezeken a rendszereken (például: időjárás-előrejelzés, atomi szintű szimulációk, kőolaj- és földgázlelőhely kutatás, orvosi képalkotás, gyógyszerkutatás, tőzsdei előrejelzések stb.). Kína élenjáró a szuper-számítástechnikában, a világ jelenlegi leggyorsabb szuperszámítógépe is Kínában található. A verseny döntőjében a csapatoknak olyan hardver- és szoftver-rendszereket kell összeállítaniuk, és olyan kell számítási modelleket létrehozniuk, amelyek képesek maximális hatékonysággal kihasználni egy szuperszámítógép adottságait. Ehhez természetesen speciális informatikai szaktudás és szemléletmód szükséges a csapatok részéről." - hangsúlyozta Dr. Vincze Dávid, a Miskolci Egyetem Informatikai Intézetének tanára, egyben a csapat szakmai vezetője.


„Fontos tudnunk, hogy világviszonylatban hol tartunk a versenyképes tudás biztosítása tekintetében. Egy nemzetközi versenyen való részvétel objektív visszajelzést ad oktatásunk szakmai színvonaláról. Úgy vélem, hogy a döntőbe kerüléssel nem csak a csapat, hanem az egész egyetem kiválóra vizsgázott, és nagyon bízunk abban, hogy hallgatóink a döntőben is sikeresen szerepelnek!" - emelte ki Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja.


Miskolci Egyetem szuper-számítástechnika csapatának tagjai:

- Flaskó László (III. évf. műszaki informatikus)
- Klusóczki Dávid (III. évf. műszaki informatikus)
- Maradics Zoltán (III. évf. programtervező informatikus)
- Pető Albert (I. évf. mesterszakos műszaki informatikus)
- Palkó Dániel (III. évf. programtervező informatikus)

Szakmai vezető: Dr. Vincze Dávid (Informatikai Intézet, ME GÉIK)

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200