brusszel


Így vettek ki 140 milliót Simicska zsebéből

Figyelő Online - Jandó Zoltán
2015.05.06  18:06   
mail
nyomtatás
Már az első negyedévben megkezdődött az állami hirdetések átcsoportosítása a Simicska-érdekeltségektől a Napi Gazdasághoz. A folyamat az év hátralévő részében felgyorsulhat.
Meglett az eredménye a testnedvezésnek: az egy évvel korábbi 205 millióval szemben az idei első negyedévben (listaáron) mindössze 63,6 millió forint értékben hirdettek állami szervezetek a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzetben. A közel 70 százalékos visszaesés ráadásul jó eséllyel még korántsem a lejtő vége, hiszen a végső szakításra csak februárban került sor, azaz az esztendő elején egy jó hónapja még volt a lapnak. Januárban pedig még kitartott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjának kampánya - amely tavaly is sokat hozott a konyhára -, így nem volt annyira látványos a visszaesés.

Februárban azonban- ahogy erről korábban a Figyelő is beszámolt - már csak két negyedoldalas állami hirdetés volt a Nemzetben. Bár márciusban kissé javult a helyzet, a kormány két féloldalas „Tiszteletet a Bátraknak" reklámja az oligarcha kirohanása után inkább fricskának tűnik, a tavaly még több 10 oldalon hirdető Szerencsejáték Zrt-nek, illetve MVM-nek pedig természetesen nyoma sincs. Ami pedig különösen rossz hír Siimicskának, hogy nem csak az állami szféra hirdetői vettek vissza: a teljes január és március közötti - listaáron mért - 286,6 millió forintos reklámköltés alig több mint fele a tavalyinak.

Mindeközben a Magyar Nemzet korábbi vezetése által április közepén átvett Napi Gazdaság egyre több megrendelést kap állami intézményektől. A kiadónak közel 30 millió forintot fizettek különböző állami hirdetők az első negyedévben, ami bár az egy esztendővel korábbihoz képest csak durván 15 százalékos növekedést jelent, de így is a teljes reklámbevétel 34 százaléka (tavaly ez az arány 27 százalék volt). Pedig a Napinál az üzlet igazán csak azt követően indult meg, hogy a Simicskával látványosan szakító új tulajdonosi kör (Liszkay Gábor vezetésével) néhány hete megvásárolta az újságot.

Persze a kiadónak szüksége is lesz állami megrendelésekre, ha komolyan gondolják, hogy közéleti lapot csinál az eddig kizárólag üzleti témával foglalkozó kiadványból. A Figyelő kalkulációi szerint ez ugyanis több száz millió forintos költségnövekedést is eredményezhet a cégnél. Ahhoz pedig, hogy ezt kigazdálkodják, a jelenlegi árakon félezer oldalnyi hirdetésre is szükség lehet.

További részletek a Figyelő csütörtökön megjelenő számában

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200