Brückner Gergely, álljon fel! Válaszoljon sorban a kérdéseimre! Milyen értékű lakással rendelkezik? Mennyi pénzügyi megtakarítással bír? Kellemetlen érzés volt az óbudai bírósági épületben ilyen mondatokat és kérdéseket hallani a bírótól, de mivel életem első büntetőeljárása volt, eszembe sem jutott visszakérdezni. Nem kérdeztem meg, hogy ezekre a kérdésekre nekem valóban válaszolnom kell-e, az engem feljelentő Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes, illetve az őt az előzetes letartóztatásból a tárgyalás helyszínére kísérő börtönőrök, illetve a két oldal ügyvédei előtt. Nem sokat tépelődtem, igyekeztem pontosan megbecsülni a Krisztina körúti lakásunk értékét és a pénzügyi megtakarításaimat is. Máig emlékszem, hogy csökött pénzügyes hozzáállással azért gondolkodtam el és vártam ki a gyors válasz előtt, mert „értékelési" problémáim akadtak. 2010-et írtunk, és azon gondolkodtam, hogy például a magánnyugdíj-pénztári megtakarításomat számolni kell-e ilyenkor. Azóta tudható, hogy ez egy igencsak reális technikai kérdés volt.

Máig nem tudtam meg, nem jártam utána, hogy ezeket a kérdéseket mindig rutinszerűen felteszik, vagy ahhoz kell, hogy egy esetleges pénzbüntetés arányos legyen a vádlott anyagi helyzetével. Egy 2010-es, a Főkert nevű fővárosi cégről írt Figyelő-s cikkem kapcsán indult ez az eljárás, és kereken két évig tartott. Ráadásul akkor sem lett volna vége, de Hagyó Miklós visszavonta a feljelentését. Na, nem mintha a két év során érdemi tárgyalások lettek volna, de volt békítési kísérlet, illetve azon ment sokáig a pingpong, hogy az esetem magánvádas, vagy mivel közfeladatot ellátó személyről írtam, ezért közvádas. Már a harmadik körnél tartottunk, vagyis ismét visszakerült magánvádasnak az eljárás, amikor váratlanul lezárult az ügy. Hála a segítőkész nagymamáknak, kimenőt kaptunk, és a feleségemmel a gyerekek nélkül mentünk el hétvégézni Veszprémbe. Ahogy jöttünk vissza a vonaton, láttam a mobilomon, hogy Hagyó Miklós keres. El volt mentve a telefonszáma, ismertem őt személyesen, sokszor írtam a fővárosi ügyekről, a 2010-es ciklusváltásnál, nem sokkal őrizetbe vétele előtt is hosszasan beszéltünk a Normafánál, a Kő Büfében. Végül is a különböző jogi konfliktusaink ellenére mindig udvarias maradt közöttünk a hangnem. Visszatérve a történetre, megszólalt a telefon, és a vasút dübörgése miatt amúgy is nehéz kommunikációs viszonyok közepette Hagyó Miklós jelezte, hogy visszavonta a benyújtott feljelentését, és kérte az eljárás megszüntetését. 2012 májusa volt, éppen két év telt el a cikk után.

Perek, feljelentések
A tényfeltáró írások szinte mindig érdekeket sértenek. Azok az alanyok, akikkel a cikk megírása előtt sikerül kapcsolatba lépnem, nagyon ritkán jelentik fel utána a lapot vagy az újságírót, de akik ettől elzárkóznak, majd szembesülnek az általuk sérelmezett írással, néha ezt az utat választják. Azt hiszem, alapvetően igazuk is van, hiszen a cikkek szereplői, amennyiben nehezményeznek valamit, de törvényesen járnak el, leginkább a jog eszközeivel tudnak visszavágni, sajtó-helyreigazítási pert, durvább esetekben rágalmazás címén büntetőeljárást kezdeményezhetnek. Előbbit a lap ellen, utóbbit akár az újságíró, akár a főszerkesztő, akár a kiadó ellen.

Mégis minden esetben megdöbbennek, amikor megérkezik az ügyvédi vagy bírósági levél. Hiszen ha egy újságíró szeret etikusan eljárni, azaz mindig korrekten, tényszerűen, a különböző oldalakat megkeresve ír cikkeket, akkor az esetek döntő részében a jogi eljárásokon nem lepődik meg, azokat igyekszik előre kivédeni. Ettől függetlenül gyakran érkeznek helyreigazítási kérelmek, ám ezekből nem lesz mindig per. Van, hogy az érintett eláll végül, van, hogy megegyezünk egy olvasói levél közlésében, esetleg bemutatom az állításomat alátámasztó bizonyítékaimat, és ezzel meggyőzöm az igazamról a másik oldalt.

Amikor hibázunk
No és olyan is lehet természetesen, amikor egy helyreigazítási kérelemnek részlegesen vagy egészében helyt adunk, mert valóban tévedtünk. Az alanyok természetesen egészen másként ítélik meg a hibát, a tévedést, illetve azt, amit rosszindulatú támadásnak vélnek. Két évtizedes újságírói munkám során biztosan sokszor hibáztam, ezekre nem vagyok büszke, de megtörténik. Rontottam el keresztneveket, egyszer összekevertem a magyar politikai közéletben akkor még egyaránt aktív Lányi Andrást és Lánczi Andrást, máskor összegabalyodott a cikkben az euró és a dollár, nemrég írtam egy 95 éves francia üzletemberről, kaptam egy pontosító levelet, kiderült, hogy „csak" 92 éves. Az ilyen hibákból azonban szinte soha nem lesz per. Aki észreveszi a hibát, ír egy levelet, javítunk, nincs harag. Per mindig abból lesz, ha a cikket támadásnak éli meg az alanya.

Magam egyetlen esetre emlékszem, amikor első kérésre hoztunk egy nekem szóló helyreigazítási kérést, hiszen valóban hibáztunk. Különböző jobboldali önkormányzatoknál szerte az országban tanácsadói szerepet vállalt egy budapesti cég. Erről szólt az írásom, amelyet terjedelmi okokból húzni (azaz rövidíteni) kellett, és a szerkesztőm úgy húzott meg egy mondatot, hogy annak megváltozott a tartalma. Az jelent meg, hogy az adott tanácsadó cég a felügyelet vizsgálata szerint jogosulatlan befektetési tevékenységet végez. Az eredeti szövegben arról volt szó, hogy a felügyelet vizsgálata szerint a cég szerződésmintái alkalmasak arra, hogy az adott cég jogosulatlan befektetési tevékenységet végezzen. Sajnos ez tényleg mást jelent, a felügyelet valójában nem marasztalta el a céget. Amikor átolvastam a szerkesztett, nyomtatásra váró cikket, az újbóli átolvasásnál nem szúrtam ki ennek a rövidítésnek a súlyát. Hoztuk a helyreigazítást magunktól.

Amikor készülünk, de hiába
Ám a sokkal gyakrabban előforduló esetben nincs békés megoldás, elindul a jogi perpatvar, vagy legalábbis majdnem elindul. Amikor valaki keresetet nyújt be, feljelent minket, nem látunk bele a motivációiba. Talán jelezni akarja, hogy vele nem lehet büntetlenül szórakozni, esetleg papír kell neki arról, hogy ő nem fogadta el az újságíró állításait, de az is lehet, hogy egyszerűen kellemetlenkedni akar. Hiszen egy nagy cég csak kiadja a feladatot a jogászainak, míg az újságíró hosszú órákat tölt azzal, hogy készül, izzad, mondandója alátámasztására bizonyítékokat gyűjt, tanúkat győzköd, hogy vállalják a bíróság előtt is a korábban mondottakat.

Ma már teljesen ártalmatlannak tűnő mondatokért kért helyreigazítást ugyanebben az évben a BKV is a Figyelőtől. 2008. december 12-én reggelre volt kiírva az első tárgyalás. Arról szóltak a sérelmezett mondatok, hogy mennyire intenzív a BKV felső vezetésének és a Főpolgármesteri Hivatalnak a kapcsolattartása. A sajtóban megjelent cikkek mellett tanúkat is felhajtottam, tökéletesen biztos voltam abban, hogy védhetőek a mondataink. December 11-én délután csorgott ki a faxgépünkből egy levél, hogy nem lesz tárgyalás, a BKV elállt a pertől. Akár örülhettem is volna, de azért bosszantott a sok feleslegesen elhasznált munkaóra, hiszen a felkészülés során nyilatkozatokat rendezgettem, de még személyes találkozókra is elmentem. Nagyobb bajunk ne történjen!

Amikor beleállunk
A fenti történetekben igazán nem indult be a jogi csatározás, kibékültünk, elálltak, lehoztuk a kért szöveget. Ám a legtöbbször kőkemény jogi csata indul. Ha hibáztunk, vállaljuk. Ha eltérően lehet megítélni egy helyzetet, akkor kialakul egy érdekes jogi csata, ezzel sem szokott rossz érzésem lenni. Azt azonban nehezen emésztem meg, ha kifejezetten rosszhiszemű az ellenoldal, illetve ha tökéletesen tudom, hogy igazam van, de a másik oldalnak sikerülhet a bírót megvezetni. Van ezzel kapcsolatban egy érdekes megfigyelésem. Mindig azt hallani az igazságszolgáltatás képviselőitől, hogy a másodfokú eljárások nagyon nagy többségben megerősítik az elsőfokú ítéleteket. Ez bizonyára így van a kocsmai verekedések, a tyúklopások esetén, de a helyreigazítási perekben visszatérően találkozom a változó ítéletekkel. A gazdasági cikkekkel kapcsolatos perek sokszor bonyolultak, a jogászok rengeteg szempontot összehoznak. A Transelektro nevű cég például egyszer öt pontban kért helyreigazítást egy Figyelő-összeállítás ügyében, elindult a per. Első fokon négy pontot megítélt a bíró nekik, másodfokon száz százalékban a Figyelő nyert. A másik oldal felülvizsgálati kérelemmel fordult az akkori Legfelsőbb Bírósághoz (a mai Kúria), két pontban a Transelektro nyert, háromban mi. Totónyelven 1-2-X volt a három ítélet sorrendben. Az volt a legdöbbenetesebb az egészben, hogy az eljárás során egyetlen pontban volt kétséges, hogy elég bizonyítékom van-e az állításom alátámasztására - azt végig nekünk ítélték. Egy olyan pontban, amelyben öt akkori MFB-vezető tanúskodott a cikk állítása mellett, elmarasztaltak minket.

Vannak fokozatok
Néha nagyon befeszülnek az álláspontok. Volt egy esetünk, amikor egy CC Denmark nevű dán társaság MLM-rendszerű pénzcsinálási módszeréről írtam a Figyelőben. Négy pert kezdeményeztek, mert a cikket más sajtótermékek is átvették, engem pedig behívtak tévéműsorokba, és a szervezők gyakorlatilag mindenkit bepereltek. A pereket nem lehetett összevonni. Járhattam különböző bíróságokra tanúskodni, az ellenoldal ügyvédnőjével már szinte olyanok voltunk, mint egy országjáró körúton haknizó Hacsek és Sajó páros, újból és újból előadtuk az érveinket! Írtam már erről az esetről, nagyon érdekes volt, a cég voltaképpen saját anyagaival, előadóival vitázott, a korábbi nyomokat igyekezett eltüntetni még az internetről is. Azt állította, hogy az MLM-szerveződés pusztán környezetvédelmi célú, nem pénzcsinálási módszer. Csodák nincsenek, minden feltuningolt pénzteremtő módszer megbukik előbb vagy utóbb, de azért ilyenkor mégis nagy a jogi kockázat. Vajon az eljárás ideje alatt a bíró megérti-e a szisztémát? Ennél a történetnél mind a négy perben megértették a bírók, mindet megnyertük, sőt érdekes módon a cikkek és a perek sorrendje megfordult. Először a Figyelőben jelent meg a cikk, de a perek közül ez a „főeljárás" volt az utolsó, erre végül már el sem jött az ellenoldal, talán a megelőző három vereség után már nem látták értelmét. De azért ez nem mindig alakul így, elég, ha arra gondolunk, hogy a piramisjáték angol kifejezésének (ponzi-scheme) névadója, Charles Ponzi például folyamatosan nyerte a pereket az újságírók és az elemzők ellenében, majd persze óhatatlanul összeomlott a szisztémája, és végül börtönbe került.

Időigény
Az eljárások hossza is eltérő lehet. 2010 márciusában a budapesti gyógyfürdők beléptetőkapuival kapcsolatos tenderekről írtam. A Wallis-csoporthoz köthető cégek, a Vilati és a Navigátor, szerepeltek a cikkben. Az egyik vezető a cikk egyeztetése során megköszönte a korrekt hozzáállást, jelezte, hogy már sok pert kezdeményezett a témában cikkeket közlő újságok ellen, de most biztosan nem fog. Aztán mégis beperelt minket mind a két cég. Az ügyeket egyesítették, igyekeztem minden bizonyítékot összeszedni. Az első tárgyalási napon ítéletet hirdetett a bírónő, mindenben azt írta, hogy a kereset nem volt megalapozott, minden pontban nekünk lett igazunk. Fellebbezés nem is érkezett, 2010 májusára már írásos ítélet volt a kezünkben.
Sokkal hosszabb időhorizontot fogott át a Vegyépszer és a Figyelő között egy per. Első fokon, másodfokon, majd a Kúria mint felülvizsgálati bíróság előtt is járt az ügy, első fokon a Vegyépszer nyert, másodfokon, azaz jogerősen a Figyelő, és végül a Kúria is helybenhagyta a jogerős ítéletet. Röviden a történet: a Figyelő 2009 és 2012 között négy cikket írt az építőipari cégről. A negyedik cikk után a Vegyépszer jelezte, hogy nem kapott lehetőséget álláspontja elmondására. Miként korábban is, ezúttal is próbáltam felvenni a kapcsolatot a céggel, de elfogadtam, hogy bár hibaüzenet nem érkezett vissza a fiókomba, valamiképpen elveszett az e-mailem.

Kollégámmal terjedelmes interjút is készítettünk és közöltünk a Vegyépszer vezérigazgatójával, a cég is megismertethette a közvéleménnyel az álláspontját. Úgy tűnt, hogy mindkét oldal lezártnak tekinti a korábbi konfliktust. Amikor azonban Halaska Gábor szerzőtársammal Minőségi Újságírás díjat nyertünk a korábbi cikkel, a Vegyépszer sérelmezte azt, még fizetett hirdetésben is hangot adott sérelmeinek. A Figyelő nem hirdetésként, hanem olvasói levélben hozta a szöveget, és válaszlevelében utalt a korábbi megkeresésekre. Erről szólt a későbbi, évekig elhúzódó jogi vita. A Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a Figyelő érdemben igazolni tudta azt, hogy valamennyi cikk vonatkozásában tett kísérletet az alperes álláspontjának az előzetes megismerésére. A Kúria ítéletében azt is kimondta, hogy egy adott cég vonatkozásában nem csupán a cég aktuális vezetői, hanem a korábbi időszakot jól ismerő korábbi vezetők is kompetensek lehetnek.

Sajnos sokszor, amikor egy ügy lezárult, indul az újabb. Érkeztem már meg úgy egyhetes balatoni nyaralásról, hogy ezalatt két helyreigazítási kérelem is befutott, és amikor a Vegyépszerrel kapcsolatos ítéletet megkaptuk, akkor is érkezett egy keresetlevél. Általában, ha ilyen jön, átolvassuk, gondolkodunk, nem válaszolunk csípőből. Ebben az ügyben nem sokat gondolkodtunk. Azonnal jeleztük, hogy semmit nem korrigálunk, a helyreigazítási kérelem ugyanis maga is megállapította, hogy minden helytálló a beperelt mondatban. A felperes csak azt kifogásolta, hogy a bemutatott szerződések olyan hangulatba vannak ágyazva, olyan szövegkörnyezetben szerepelnek, ahol több kétes szerződést is bemutattunk. Szerénytelenül állíthatjuk, hogy a magasan megfogalmazott etikai és szakmai követelmények betartása miatt nagyon jó a bírósági győzelmi arányunk. Ha utóbbi történetből valóban per indul, az javíthatja a gólkülönbséget. Mindez jól hangzik, de igazság szerint a pereskedés rémes, a legjobb lenne minden ilyen ügyet elkerülni. Nem rajtunk szokott múlni!

Békés megoldás
Vannak olyan banális esetek, amelyekből végül nem lett érdemi eljárás. 2008-ban a barátaimmal magánúton kint jártunk a pekingi olimpián. Egyfajta személyes élménybeszámoló keretében tudósítottam, és leírtam, hogy milyen tapasztalataim voltak a kiutazás kapcsán. A cikkben szerepelt a szegény, azóta jobblétre szenderült Malév is, a magyar légitársaság, az osztrák légitársaság, a Pegazus magyar utazási iroda, a Magyar Olimpiai Bizottság, a kinti jegymizéria. Leírtam, hogy az akkori Budapest-Peking-járatra hosszú hónapokig nem tudtunk jegyet venni, és a Malév ügyfélszolgálatán mindig rövid határidőkkel hitegettek bennünket. Azt ígérték, hogy hamarosan megnyílik a jegyvásárlási lehetőség. Közeledett az olimpia, és amikor már három hónapja nem tudtunk jegyet venni, vettünk egyet a Bécs-Peking-járatra, és végül Bécsből utaztunk. Személyes sztori volt, ráadásul az enyém, így tökéletesen biztosan tudtam, hogy nem túlzok, így történt. A Malév azzal a döbbenetes indoklással kért helyreigazítást a cikk megjelenése után, hogy a malőr nem az ő hibája volt, hanem a kínai partnercége miatt alakult így, és az általuk üzemeltetett járat alapvetően a Hainané. Azt is sérelmezték, hogy nem kérdeztem meg őket. Kicsit perlekedtem velük, hogy mégis mit kellett volna kérdeznem a Malév sajtóosztályától ebben az esetben, hogy igaz-e az, hogy Brückner Gergely valóban nem tudott három hónapig jegyet venni? Végül kompromisszum született, olvasói levélben lehoztuk a cég megjegyzéseit a magyar-kínai járat nehézségeiről, de per végül nem indult.

Független? Szerintem az!
Mindig zavar, amikor a hazai igazságszolgáltatás kapcsán politikai irányítottságot, elfogultságot, kettős mércét kiáltanak a felületes kritikusok. Nincs átfogó képem, de ezt nem éreztem, a politikai tartalmú ügyekben baloldali és jobboldali entitások, cégek ellen is nyertem. A helyreigazítási ügyek egyrészt kisebb fajsúlyú történetek, másrészt őszintén hiszek a bíróságok korrektségében. A bíróságok munkáját nem is ildomos megítélni, ám több ügyben éreztem már a gyakorlatiasság hiányát, vagy nevezzük profánabbul, a józan ész mellőzését. Vagyis azt, amikor egy pillanatra mindenki megfeledkezik arról, hogy különös jogcímeket keresve, bizonyítékok hitelességét keresve valami olyanról beszélünk, amire, ha egy pillanatra józan paraszti ésszel ránéznénk, akkor a napnál is világosabb lenne. A másik kifogásom, remélem másoknak nincsen ilyen tapasztalata, a „hoztam is, meg nem is hoztam ajándékot". A számtalan jogi eljárásunkból jogerősen kettőben veszítettünk, de ezekben sem teljesen, csak nagyobbrészt. Ne legyen igazam, de volt olyan érzésem, hogy amennyiben az ellenoldal minden félmondatba beleköt, akkor a végén valamit kap is, mondván, „ha már idejött a bíróságra, biztos nem véletlenül tette, valamit kapjon meg a kéréseiből". Két ízben találkoztam érdemben elrontott ítélettel, az egyikben a bíróság olyan mondat helyreigazítását kérte, ami nem szerepelt a cikkben, csak a kereset okfejtésében jött elő, egy másik esetben pedig a bírónő nagyon összekeverte a történések kronológiáját, teljesen megkeverte a cikkeket és azok bizonyítékait. Az igazságszolgáltatással kapcsolatos pozitív véleményemet támasztja alá, hogy a másodfokú ítélet mindkét hibát pontosan korrigálta.

Kapcsolódó cikkek