brusszel


A Graphistoft adja a nepáli mentőakció hátterét

Figyelő Online
2015.05.10  12:34   
mail
nyomtatás
Magyar szakemberek által fejlesztett szoftver segíti majd a földrengés sújtotta Nepál újjáépítését - mondta Reicher Péter, a Graphisoft Magyarországért felelős vezetője.
A 7,9-es erősségű, április 25-i földrengés nepáli halálos áldozatainak száma a legfrissebb adatok szerint 8413, a sérülteké pedig csaknem 17 600. Kétszázhatvan embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az ENSZ számvetése szerint mintegy 256 ezer épület teljesen megsemmisült, 213 ezer pedig súlyosan megrongálódott.

Reicher Péter elmondta, hogy harminc éve alapított cégük nemzetközi környezetben is dolgozik. Egy francia NGO (nem kormányzati szerv) újjáépítésben évtizedes tapasztalatra szert tett "rohamépítész" csapata kereste meg a Graphisoftot azzal, biztosítanának-e szoftvert a nepáli újjáépítéshez.

Az ArchiCAD "harminc éve az építészek világhírű szoftvere" - fogalmazott a vezető, kiemelve, hogy az utóbbi egy évben azt olyan újításokkal fejlesztették tovább, amelyekkel minden szempontból hatékonyabbá, komplexebbé válik a tervezés. Ez az úgynevezett felhőalapú tervezés lehetővé teszi, hogy az internet segítségével a különböző országokban lévő szakemberek egy időben tudjanak közösen dolgozni egy adatbázisban.

A Graphisoft Magyarországért felelős vezetője kitért arra, hogy a nepáli földrengésben lakó- és középületek, iskolák rongálódtak meg, az ArchiCAD szoftverrel pedig - ausztráliai felhőkarcolóktól kórházakig - többféle épületet terveztek már világszerte.

A francia tervezőcsapat hármat kért az egyenként nagyjából 1 millió forint értékű szoftverből, amelynek használatát is segítik majd magyar önkéntesek a munkálatok során - mondta Reicher Péter, hozzátéve: jelenleg az újjáépítés technikai hátterének felállítása zajlik. A szakember szerint két-három évig tartó munkára kell készülni.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200