brusszel


Mentőcsomag: ennyit ér a devizahiteleseknek

Figyelő Online
2015.05.12  09:10   
mail
nyomtatás
A devizahiteles mentőcsomag összessége azt eredményezi, mintha 192 forintos árfolyamon váltották volna át a svájci frankon felvett devizahiteleket - mondta a Fidesz-frakció szóvivője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
Tuzson Bence a szocialista Burány Sándor azon kijelentésére reagált, hogy a 2010-es árfolyamon kellett volna forintosítani a devizahiteleket.

A fideszes politikus szerint, ha valaki azt mondja, hogy 2010-es árfolyamon kellett volna rögzíteni a devizahiteleket, tegye hozzá azt is, hogy akkor a mai 1,7 százalék helyett 5,47 százalékon voltak a bankközi forintkamatok.

Szerinte az elszámolólevelek kézhezvételét követően az emberek nem csalódottak, csupán vannak csalódott emberek is, ám mindenki előtt nyitva áll a jogorvoslat lehetősége.

Utóbbiaknak azt javasolta, hogy forduljanak a Pénzügyi Békéltető Testülethez. Hozzátette: fel kell lépni azon bankok ellen, amelyeknél visszaélések tapasztalhatók.

Közölte: a Fidesz-frakció támogatja a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az autóhitelek forintosítására vonatkozó törekvését, és várják az MNB javaslatait.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PártokFidesz

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.