brusszel


A cseh ügyészség kilenc év börtönt kér a korrupt hivatalnokokra

Figyelő Online
2015.05.14  12:01   
mail
nyomtatás
Prága - Petr Jirat államügyész tegnap a Prága térségi bíróságtól legalább kilenc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért a korábbi parlamenti képviselő, David Rath ellen. A volt képviselőt korrupcióval vádolják.
Rath, aki a Közép-bohémiai Tartomány kormányzói feladatkörét töltötte be, a korrupcióval terhelt közbeszerzések egyik szervezője volt, mondta vádbeszédében az államügyész. A vádirat felolvasása több óráig tartott.

Az ügyész kérte azt is, hogy a másik gyanúsított, Lucia Novanska, öt év börtönbüntetést és egy millió korona pénzbírságot kapjon.

Jirat kijelentette, hogy Rath és Novanska bűnössége megfelelő módon bizonyítást nyert.

Ez év februárjában a bíróság ítéletet hirdetett a Rath korrupciós per kilenc vádlottja ellen. Hárman felfüggesztett, hatan pedig letöltendő börtönbüntetést kaptak. Közöttük voltak a visszaélések fő szervezői, Petr Kott és felesége, Katerina Kottova (korábban Pancova). Mindkettejükre 7 és fél éves börtönbüntetést róttak.  

A bíróság 2013 augusztusa óta foglalkozik ezzel az üggyel.

Jirat azt mondta, hogy Közép-Bohémiában az Európai Unió által finanszírozott építőipari - és egészségügyi közbeszerzési eljárások lebonyolításra során egy kifinomult csalási eljárást alakítottak ki. Rath ennek keretében kenőpénzeket fogadott el.

Az ügyész azt kéri a bíróságtól, hogy Rath teljes vagyonát kobozzák el, beleértve azt a 21 millió korona készpénzt, amelyet Rath otthonának átkutatása során, 2012 májusában a rendőrség foglalt le.

Rath és Novanska 12, illetve 10 év börtönbüntetésre számíthatnak.

Rath mindvégig ártatlannak vallotta magát. Azt állítja, hogy egy tartományi kormányzónak nincs lehetősége a közbeszerzési eljárások befolyásolására, mert ezek folyamatába számos ellenőrzési pontot építettek be.

Áprilisban Rath egy kerékpáros balesetre hivatkozva, amely során állítólag agyrázkódást szenvedett, a tárgyalás felfüggesztését kérte. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy Rath képes az eljárásban való részvételre. Jirat korábban azt mondta: javasolni fogja, hogy Rathot vegyék őrizetbe, ha továbbra sem hajlandó megjelenni a bíróság előtt.

A per május 18.-án folytatódik, amikor Rath, Novanska és védőügyvédeik élhetnek az utolsó szó jogával.

http://www.ceskenoviny.cz/news/zpravy/czech-attorney-proposes-nine-years-in-prison-for-ex-governor-rath/1215740
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.