brusszel


A magyar cégek is érdekeltek a coachképzésben

Figyelő Online
2015.05.17  09:45   
mail
nyomtatás
Jelentős hazai cégek, köztük a Samsung, a Mol, a Bosch, az ELMŰ, a Decathlon, és kisebb vállalkozások is fogadták gyakorlatra az ELTE üzleti coachképzés végzős hallgatóit.

Báthory Németh Andrea, az ELTE coachképzés vezetője tájékoztatása szerint a második végzős évfolyam hallgatói posztgraduális képzés keretében tanulják ezt a szakmát, előzőleg a legkülönbözőbb területeken szereztek diplomát. A hallgatók a gyakorlat keretében átlagosan 2-3 coaching folyamatot végeznek a cégeknél az egyetemi konzulensek folyamatos támogatásával. A végzetteknek szervezés alatt áll további coaching együttműködés az ELTE Alumni és az érdeklődő cégek között.


A coaching jelentőségét a vállalati kultúra és hatékonyság javításában és az egyéni élethelyzetek nehézségeinek megoldásában Magyarországon is egyre többen ismerik fel. A coaching mint szakma egy üzletember, állampolgár teljesítményének, tanulásának és fejlődésének elősegítésével foglalkozik. Az üzleti coaching pedig a vállalat menedzserét támogatja abban, hogy a napi feladatokon túl fejlessze saját maga és beosztottai tudását, ezáltal magasabb szintű szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek, de mindenekelőtt képes legyen egyensúlyban tartani a munkahelyi és a magánéletét.


Az Internatinal Coach Federation (ICF), a világ legnagyobb szakmai szervezetének adatai szerint a cégek világszerte 2,5 milliárd dollárt költenek coachingra, amely az informatika után a második leggyorsabban növekvő üzletág.


Az üzleti coachképzés 2013 indult az ELTE-n, a Magyarországon még mindig újnak számító szakma oktatása 2015 szeptemberében is folytatódik. A Magyarországi Coachszervezetek Szövetsége (MCSZ) szintén 2013-ban alakult meg hat magyarországi coach szervezet közreműködésével.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.