brusszel


Nagyon nehéz napja lesz ma Orbán Viktornak

Figyelő Online
2015.05.19  09:32   
mail
nyomtatás
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris üléshetének hétfő délutáni megnyitásakor Martin Schulz EP-elnök bejelentette: Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelezte azon szándékát, hogy részt vesz az EP kedd délutáni vitájának abban a szakaszában, amikor a magyarországi helyzet szerepel napirenden.
A vitát annak nyomán tűzték napirendre, hogy előzőleg az EP szabadságjogi kérdésekben illetékes szakbizottsága vitát folytatott a halálbüntetés visszaállításának Orbán Viktor által javasolt "napirenden tartása", illetve a menekültüggyel kapcsolatos magyar kormányzati megnyilatkozások, így a bevándorlási nemzeti konzultációs kérdőív kérdései kapcsán.

Schulz hétfő délután közölte azt is: a magyarországi helyzetnek szentelt plenáris vita az eredeti tervek szerint azzal kezdődött volna, hogy EU soros elnökségét ellátó Lettország képviselője, valamint az Európai Bizottság képviselője kifejti álláspontját. A lett elnökség azonban - folytatta Schulz - azt a tájékoztatást adta, hogy nincs uniós tanácsi álláspont a kérdésben, így nem kíván semmilyen álláspontot kifejteni.

Ebben az helyzetben érkezett a hír, hogy Orbán Viktor részt kíván venni az ülésen.

Schulz általában üdvözlendőnek mondta, ha az Európai Tanács tagjai - a tagállami csúcsvezetők - részt kívánnak venni az üléseken, ezúttal azonban egyeztetésre bekérte a képviselőcsoportok vezetőit az irodájába. Meg kellett ugyanis oldani azt a procedurális problémát, amit úgy fogalmazott meg, hogy "Orbán Viktor mégsem képviselheti a tagországok tanácsát az EP-ülésen".

Végül az lett az egyeztetés eredménye - közölte az EP sajtószolgálata -, hogy Orbán Viktor felszólal a plenáris ülés "Magyarország-vitájában", amely 17 órakor kezdődik. Utána a magyar kormányfő 19 órakor sajtótájékoztatót tart.

A képviselők egyúttal megszavazták a zöldpártiak azon indítványát, hogy a magyarországi kérdésben ne csak vitát tartsanak, hanem fogadjanak el állásfoglalást is, de majd csak a júniusi plenáris ülésen.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.