brusszel


Összeolvad két állami bank Szlovéniában

Figyelő Online
2015.05.21  10:06   
mail
nyomtatás
Az év végéig összevonni tervezett két állami bank, az Abanka és a Banka Celje, a második legnagyobb pénzintézet lesz Szlovéniában – közölték a bankok képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
A két intézet egyesülése része a kormány tervének, miszerint a bankszektor konszolidációjával erősíteni kívánja a többségében még mindig állami tulajdonban lévő pénzintézeteket, mielőtt többet privatizálna közülük az elkövetkező években. Dusan Mramor pénzügyminiszter szerint az új bankot 2019 júliusáig eladhatják.

Az euróövezeti Szlovénia abban bízik, hogy az új bank jobban felkelti a komolyabb befektetők érdeklődését, nem úgy, mint a Banka Celje, amelyet éveken keresztül sikertelenül próbált eladni. Az összevont Abanka d.d. nevű banknak Ljubljanában lesz a székhelye, és különös figyelmet fordít a lakosságra és a kis- és középvállalkozásokra – közölte a két bank.

Szlovénia bankrendszerének szanálását 2013 decemberében hagyta jóvá az EU bizottsága, így a kormány összesen 3,3 milliárd euróval tőkésítette fel a – a 60 százalékban még mindig állami tulajdonban lévő - bankokat, hogy elkerüljék az összeomlást a rossz hitelek miatt. Mindkét említett bankot szanálták tavaly.

Az állam azt tervezi, hogy egy jelentős magánosítási folyamat keretében eladja az állami tulajdonban lévő kereskedelmi bankokat, miután ezt a korábbi kormányok mindvégig ellenezték.

A parlament a múlt héten úgy döntött, hogy a legnagyobb szlovén bankban, a Nova Ljubljanska Bankaban hosszú távon megtartja a részvények 25 százalékát, a második legnagyobb bankot, a Nova KBM-et azonban várhatóan értékesíti az elkövetkező hetekben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200