brusszel


Orbánék az ELTE-t is átalakítanák?

Figyelő Online
2015.05.22  12:28   
mail
nyomtatás
A Demokratikus Koalíció egyetemi forrásokból úgy értesült, hogy a kormányzati cáfolat ellenére továbbra is napirenden van a Corvinus Egyetem átalakítása, és a kabinet az ELTE-t is át szeretné alakítani - mondta a párt alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Niedermüller Péter közölte, tudomásuk szerint az átalakításokat a kormányzat egyelőre tudatosan titokban akarja tartani, mert nem szeretné, ha a nyári szünet előtt egy tüntetéssorozat kezdődne.

Olyan hírek terjednek, hogy az ELTE-nek csak a Múzeum körúti és a lágymányosi campusai maradhatnak meg - folytatta az EP-képviselő. Hozzátette, a DK azt hallotta, hogy össze akarják vonni a pedagógiai, a pszichológiai és a társadalomtudományi karokat, valamint a tanító- és óvónőképzőt és az egész komplexumot a Múzeum körútra költöztetik, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara és könyvtára kikerülne Lágymányosra. Arról is szólnak hírek, hogy a sportpályák egy részét is eladnák, az egyetem pedig 2016-tól kevesebb állami támogatást kap majd - mondta a politikus.
Niedermüller Péter reagált Trócsányi László igazságügyi miniszter szavaira is, amelyeket az inforadio.hu idézett. A portál beszámolója szerint Trócsányi László az InfoRádiónak azt mondta, hogy Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.

A DK alelnöke felháborítónak és "visszataszítónak" nevezte a kijelentést, egyúttal azt hangsúlyozta, hogy a kormány semmit nem tett a magyarországi cigányság felzárkóztatásának érdekében. A sehová nem vezető közmunkát ajánlották fel nekik és "pontosan tudjuk", hogy a felzárkóztatásra szolgáló források "hogy tűntek el a kormányhoz közeli Országos Cigány Önkormányzatnak és Farkas Flóriánnak a kezén" - jelentette ki.

A Demokratikus Koalíció nevében felszólította a minisztert, hogy kérjen bocsánatot, mert hazudott és megsértette a magyarországi cigányságot. "Ez egy újabb gyalázatos kísérlet arra, hogy szembe állítsák a magyar társadalmat, a cigányságot és a bevándorlókat" - összegzett Niedermüller Péter.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: DKELTE

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.