brusszel


Százezren még megoldásra várnak

Figyelő Online
2015.05.23  14:00   
mail
nyomtatás
A Magyar Nemzeti Bank szerint egy átlagos összegű devizaalapú hiteles összes tartozása 16 százalékkal csökkent az elmúlt hetekben, az elszámolásnak és a forintosításnak köszönhetően.
Ezt még megfejelte, hogy a pénzintézeteknek át kellett állniuk a tisztességes kamatszintek felszámítására, ez a törlesztő-részletek kamattartalmától függően - ami alapvetően a hátralévő törlesztési idő függvénye - további csökkenést eredményez.
Sokan mégis elégedetlenek, amit az magyaráz, hogy érdemi információk sikkadtak el a devizahiteles elszámolás során.

A hitelesek nincsenek azzal tisztában, hogy mely tartozásuk csökkent az ügymenet során. A jegybank szerint sok esetben a korábban felhalmozott elmaradások kiegyenlítésére ment el a visszajáró pénz, illetve az árfolyamgátasoknál a gyűjtőszámlán halmozódó tartozások kiegyenlítésére szolgált az elszámolás. Utóbbi 92 százalékát annulálta az intézkedés az MNB számításai szerint.

Mintegy százezer ember van, akin az elszámolás, illetve a forintosítás sem segített, mert már régóta képtelenek fizetni a hitelüket. Az ő megsegítésükre új programokat kell indítani, például egy bérlakás-programmal - közölték lapunkkal a jegybankban.

Részletek a legfrissebb Figyelőben!
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.