brusszel


Seseljnek vissza kell térnie Hágába

Figyelő Online
2015.05.26  11:15   
mail
nyomtatás
A háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seseljt a szerb kormánynak május 26-án vagy a lehető legrövidebb időn belül át kell adnia a holland hatóságoknak - olvasható abban a kérelemben, amelyet a szerb igazságügyi minisztérium hétfő késő délután kapott meg, a szerb sajtó pedig kedden ismertetett.
A Politika című napilap információi szerint a hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa úgy véli: az ultranacionalista politikus egészségi állapota nem lehet akadálya a sheveningeni börtönbe való visszatérésének. Hozzáfűzték: semmi sem veszélyezteti Vojislav Seselj egészségét Hágában. A politikus májrákban szenved.

A Seselj által vezetett Szerb Radikális Párt (SRS) alelnöke, Milorad Mircic pénteken jelentette be, hogy a betegsége miatt ideiglenesen szabadlábra helyezett vádlottnak keddig vissza kell térnie sheveningeni börtönébe. Mircic nem közölte, honnan származik ez az értesülése.

Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn találkozott Serge Brammertz hágai főügyésszel, és a miniszterelnök akkor még úgy nyilatkozott: egyelőre nem érkezett kérelem a Nemzetközi Törvényszéktől, de amikor ez megtörténik, Belgrád a szerb és a nemzetközi joggal összhangban fog cselekedni. A miniszterelnök a B92 televízió vasárnap esti interjúműsorában még úgy fogalmazott: meglepi ez a sürgős visszatérés, ha figyelembe vesszük, hogy Seselj több mint tíz évet töltött Hágában, és ügyében nem született ítélet.

Rasim Ljajic kormányfőhelyettes pedig vasárnap még a B92 híradójában azt mondta, Seselj visszatérése "nem megy majd ilyen könnyen és gyorsan". Hozzáfűzte, hogy a hágai vádlottnak joga van fellebbezni, ami akár 10-15 napot is igénybe vehet, tehát nincs reális esély arra, hogy kedden visszautazzon Hollandiába.

Seselj a hivatalos kérvény megérkezése után megismételte korábbi álláspontját, miszerint önként nem megy vissza börtönébe. Hozzátette ugyanakkor, hogy szökni sem fog.

Seselj 2003 elején önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, majdnem 12 évet töltött Hágában. Egyebek között azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett háborús bűncselekményekért. Pere 2007-ben kezdődött meg, azóta húzódik, tavaly novemberben súlyos egészségi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyezték.

Szerbiába való visszatérése után folytatta a szélsőségesen nacionalista retorikát, például "Nagy-Szerbia" megalakításáról szónokolt, ami Szerbia egyesítését jelentené a környező országok szerbek lakta területeivel. Támogatottsága a Hágában töltött évek alatt azonban csökkent, pártja az utóbbi két választáson nem került már be a parlamentbe. Szabadlábra helyezése óta többször is megismételte, hogy önként nem tér vissza a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék börtönébe, ha vissza akarják vinni, akkor le kell őt tartóztatni.
mail
nyomtatás
címkék: SzerbiaSeselj

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.