">
brusszel


Bevezetik a diákmunkáért járó minimálbért

Figyelő Online
2015.06.01  10:16   
mail
nyomtatás
Hamarosan a parlament elé kerül az az iskolaszövetkezeteket érintő törvénymódosítás, ami garanciákat tartalmaz a diákmunkáért fizetendő minimum összegre - mondta Czomba Sándor, az NGM államtitkára.


A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hozzátette: jelenleg az iskolaszövetkezetek túlságosan alacsony, nyomott árakkal dolgoznak sok esetben, és "nem is teljesen csak a legális szektorban".

Czomba Sándor kitért arra, hogy Magyarországon nem jellemző a tanulmányok melletti munkavégzés, ezt a rátát szeretnék javítani. Ezért olyan jogszabályi környezetet, ösztönzőket szeretnének kialakítani, amik segítik a fiatalok iskola melletti munkavállalását, ami előnyös a későbbi elhelyezkedés szempontjából is. Az elmúlt négy évben 29-ről 19 százalékra csökkent a fiatalok munkanélkülisége.


A február-áprilisi munkaerő-piaci adatokról szólva az NGM államtitkára nagyon jó eredménynek nevezte, hogy Magyarországon az elsődleges munkaerőpiacon az utóbbi négy évben több mint 200 ezer munkahely jött létre.

A Központi Statisztikai Hivatal február-áprilisi adatai szerint mintegy 73 ezerrel nőtt éves összehasonlításban a foglalkoztatottak száma, 60 ezer új munkahely a versenyszférából kerül ki.


A hazai össztermék (GDP) 3-5 százalékos növekedése mellett 60-70 ezres foglalkoztatási növekmény várható el a versenyszférától az államtitkár szerint. Ha ez a tendencia fennmarad, akkor nem lesz olyan év, amikor 400 ezer embernek kell közmunka keretében munkát adni, mert nem lesz ennyi ember a munkaügyi regiszterben - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.