brusszel


Adókedvezményt kapnak a bankok

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2015.06.02  12:26   frissítve: 2015.06.02 12:34
mail
nyomtatás
Tízmilliárd forintot osztanak szét a bankok között jövőre, azok nyernek a legtöbbet, amelyek hitelezési aktivitása alacsony volt az évtized fordulóján.
Új adókedvezményt biztosítana a tavaszi törvénycsomagban a Nemzetgazdasági Minisztérium. Varga Mihály miniszter mai doorstep tájékoztatóján bejelentette, hogy a bankadóból részesülhetnek kedvezményben azok a pénzintézetek, amelyek az elmúlt években növelték hitelezési aktivitásukat. A bejelentés szerint a 2009-es hitelállomány lesz a bázis, ehhez mérten fogják majd megállapítani, hogy az azóta eltelt években mekkora mértékben növelte a hitelezését a bank. A következő években pedig az akkori növekmény lesz az irányadó.

A kedvezmény mértéke nem lehet nagyobb, mint az adott bank által fizetendő bankadó 30 százaléka, de komoly limitet jelent, hogy a költségvetésben összesen 10 milliárd forint áll rendelkezésre, erre a célra. Vagyis az összes érintett bank együttesen legfeljebb ekkora összegig írhat le adót.

A javaslat kísértetiesen emlékeztet a Magyar Nemzeti Bank ötletére. A jegybank korábban azt javasolta, hogy a bankadó megállapítása során a kormány vegye figyelembe azt, hogy az egyes bankok mekkora mértékben növelték hitelezési aktivitásukat. Erre elég keményen reagált akkor a nemzetgazdasági miniszter, rögzítve, hogy ez az elképzelés ellentétes lenne az EBRD-vel kötött, a magyar bankrendszer konszolidációját célzó megállapodással. Ezért most szóba hoztuk a tárcavezetőnél, hogy a jelek szerint az MNB győzött ebben az ügyben. Varga azonban cáfolta ezt, szerinte a jegybank javaslata arról szólt, hogy a hitelezési aktivitásukat nem kellő mértékben növelő pénzintézeteknek magasabb adót kellene fizetniük, kvázi büntető jelleggel. Az NGM indítványa viszont arról szól, hogy kedvezményt ad a hitelezésben élen járó bankoknak.

A 10 milliárd forint fix összeg a büdzsében, ezt nem haladhatja meg a kedvezmény összege. Ezen belül úgy arányosítanak, ahogy az intézmények növelték hitelezésüket 2009 óta. Ez vélhetően azoknak a bankoknak kedvez, amelyek az időszak első felében nagyon alacsony bázisról indultak, vagy még be sem léptek a hitelpiacra - derült ki egy újságírói kérdésre a tájékoztatón.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.