A statisztikában és a mindennapokban magyar export alatt az itthon előállított és külföldieknek értékesített termékeket, szolgáltatásokat értjük. Ennek szerkezete, az ettől remélt gazdasági hasznok és a fejlesztéséhez szükséges döntések tükrében ez egy tényszerű, de részletes analízis nélkül súlyosan leegyszerűsítő meghatározás. Ez derült ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) tavaszi felméréséből, ahol száznál több vállalat számolt be arról, mekkora az export szerepe az életükben, mik a fő piacaik, milyen növekedési potenciált látnak az egyes piacokon, és mit tekintenek a bővülés korlátjának.

SZŰKÍTETT ÉS BŐVÍTETT KÖR

Ennek alapján szükségesnek tűnik a magyar exportot kettéválasztani egyrészt azon kivitelre, amelyről kereskedelmi és termékfejlesztési értelemben Magyarországon születik döntés. Ilyen az idegenforgalom és a hazai vállalatok külföldi stratégiai befektetései, ezek hasznát nagy valószínűséggel itt osztják ki vagy fektetik be újra. A másik rész azon áru- vagy szolgáltatásexport, amelyre csak makrogazdasági szinten, a külföldi beruházási döntések meghozatalánál van Magyarországnak valós befolyása. Ezek főként a hazánkba települt multinacionális vállalatokhoz kapcsolódnak.

A gazdaságpolitika szemszögéből viszont számos más terület egyben kezelendő a „valódi magyar exporttal". Fontos, statisztikailag nem kellőképpen vizsgált elem a hazai tulajdonú cégek beszállítása az itt működő, innen exportáló multinacionális vállalatok felé. Ezek formálisan ma nem képezik részét a kivitelnek, de ugyanolyan integrálódást jelentenek a világpiacba, mintha ugyanez a beszállítás a multik egy másik európai gyárába történne.

Magyar külgazdasági teljesítményként a fentiek alapján szűkített és bővített kört célszerű vizsgálni. Az MGYOSZ véleménye szerint felelős gazdaság- és támogatáspolitikai döntéseket legalább az adatok ilyen mélységű bontása és elemzése alapján lehet csak hozni.

A fenti szétválasztás ugyanakkor semmiképpen sem állásfoglalás a külföldi működőtőke- (FDI-) beáramlással létrejött vállalatokkal szemben: ezek nagyszámú munkavállalót foglalkoztatnak, és beszállítói hálózatukon keresztül sok magyar céget képesek megrendelésekkel ellátni, s így a hazai külgazdasági teljesítményt erősíteni. Vagyis ezen társaságok is - tulajdonosi és stratégiai döntésük hátterétől elvonatkoztatva - magyar cégek.

Kereskedőházak:

1.	Azerbajdzsán	Baku
2.	Oroszország	Moszkva
3.	Kazahsztán	Asztana
4.	Kína	Peking
5.	Törökország	Ankara
6.	Szaúd-Arábia	Dzsidda
7.	Jordánia	Amman
8.	Egyesült Arab Emírségek	Dubai
9.	Szingapúr	Szingapúr
10.	Laosz	Vientiane
11.	Vietnám	Hanoi
12.	Macedónia	Skopje
13.	Ghána	Accra
14.	Brazília	Rio de Janeiro
15.	Örményország	Jereván
16.	Montenegró	Podgorice
17.	Irak	Bagdad
18.	Szudán	Kartúm
19.	Egyiptom	Kairó
20.	Mongólia	Ulánbátor
21.	Marokkó	Rabat
22.	Zambia	Lusaka
23.	Mexikó	Mexikóváros
24.	Botswana	Gaborone
25.	Dél-Afrika	Pretoria
26.	Chile	Santiago
27.	USA (keleti part)	New York
28.	Grúzia	Tbiliszi

A magyar export mintegy 70 százalékát külföldi tulajdonú vállalatok bonyolítják le: célpiacaik, termékstratégiájuk meghatározása független a hazai döntésektől. Összességében tehát ha a „magyar kivitel" bővítése áll a fókuszban, akkor a fennmaradó 30 százalék sikereit, kudarcait, lehetőségeit, korlátait kell elemeznünk.

Csodák nincsenek

Ahhoz, hogy egy vállalkozás termékét vagy szolgáltatását exportálja, a célországba eljuttatva is megfelelő költségelőnnyel vagy egyedi értékajánlattal kell rendelkeznie. Habár kis- és középvállalkozások esetében akadnak kivételek, a versenyképes termék, szolgáltatás általában megtalálja a felvevőpiac eléréséhez szükséges eszközöket. A tőkehiányban szenvedő cég forrásokat, a munkaerőhiánnyal küzdő szakembereket, a logisztikai hátteret igénylő szállítási kapacitást talál a piacon. Ez nem elvont közgazdasági összefüggés, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a valós igényre választ adó ötlet (legyen az termék- vagy szolgáltatásfókuszú) kellő vezetői motiváltsággal az üzletileg is értelmezhető exportsiker záloga. Ennek alapján a magyar kivitel növelésének lehetőségeit tehát leginkább olyan vállalatok esetében érdemes vizsgálni, amelyek legalább idehaza versenyképes termékkel rendelkeznek.

A külgazdasági stratégia szempontjából más eszközöket igényelnek a nemzetközileg legalább potenciálisan versenyképes termékeket felvonultató, de a külpiacra valamilyen ok miatt lépni nem tudó, illetve a már jelen levő, exportjuk bővítésére alkalmas vállalkozások. Előbbiek esetén az első feladat a nemzetközi versenyképesség igazolása, ezért exportcéljaik kitűzésekor földrajzilag és kulturálisan közel eső piacokat érdemes választaniuk, amelyek elérése kevesebb erőforrást igényel. Ritka az olyan termék vagy szolgáltatás, amelyre a szomszédos országok körében nem, a világ túlsó felén viszont jelentős igény mutatkozik.

A magyar kivitel egészét tekintve fontos, hogy rövid távon nem várható kereskedelmi csoda az ilyen vállalkozásoktól: ahogy Magyarországról a Távol-Keletre eladni, úgy kisvállalkozásból multinacionálissá bővülni sem lehet egyik pillanatról a másikra. Éppen ezért a hazai exportnyitás fókuszában a közeli piacoknak és az idehaza már kipróbált, közepes méretű vállalatoknak kell állnia.

A globálissá vált fogyasztói igények és információáramlás mellett nem szabad annak az emlékképnek a csapdájába esni, hogy távoli piacokon a világ legjobbjainál gyengébb minőségű terméket vagy szolgáltatást lehet értékesíteni. A nemzetközi kereskedelem nem így működik. Nem szabad, hogy a szakpolitikai döntéseket nosztalgikus termékek, régi sikerek alapján határozzák meg: az elmúlt évtizedekben gyökeresen változtak meg azok a piacok, amelyeken Magyarország 30 vagy 40 éve sikeres volt. Bizonyos helyeken a kormányzati segítség lehet akár szükséges feltétel, máshol csak segítség, de a legjobb ajánlatra való képesség a belépő a világ minden pontján. A rendszerváltás utáni szégyenlősség - miszerint a külképviseleteknek méltóságon aluli a gazdasági lobbitevékenység - levetkőzését pozitívan értékelik a vállalatok, de a gyakorlati példák azt bizonyítják, hogy nem szabad túldimenzionálni sem az állami hátszél szerepét.

Az exportbővítésre alkalmas cégeknek már van nemcsak hazai, de szomszédos vagy akár regionális szinten is kipróbált értékajánlatuk. Számottevő részük vevőkörét a multinacionális társaságok jelentik. Az ő esetükben a bővítés leggyakoribb dimenziója újabb multik vásárlói körbe vonása, de sokszor a már meglévő vevők más kontinensen működő társcégei jelentik a belépést új geográfiákba. A kereskedelmi munkában való állami közreműködés azoknál a cégeknél jön elsősorban szóba, ahol a vásárlók más kontinensen helyi cégek - különösen, ha állami tulajdonúak vagy befolyásúak. A kérdés az, hogy Magyarországon hány ilyen vállalat található, és - a várhatóan alacsony - számuk milyen mértékben képes befolyásolni a magyar export mértékét.

Makrogazdasági feltételek

Az állam szerepe az export közvetlen (kapcsolatépítés speciális helyzetekben) vagy közvetett (megfelelő oktatás és szakemberképzés) támogatásában vitathatatlan. A kérdés csak az, hogy egyes eszközeit mely vállalkozástípus esetében miként, milyen egyensúly kialakítására törekedve használja fel. A jelentős FDI-beáramlás fontos és hasznos a magyar gazdaság számára, de hosszú távon. Az ilyen keretek között megszerezhető tudást hazai cégekben kell desztillálni, és saját jogon - de persze nem az eredeti partnereink konkurenciájaként - a világpiacon megjelenni, egyébként a jövedelmi és fogyasztási konvergencia reálisan megcélozható szintjét sem érhetjük el.

Amíg a vállalkozások nem tudják megugrani a verseny legalapvetőbb feltételeit, a hazai sikert és a nemzetközileg bizonyítottan versenyképes termék létét, nincs értelme finanszírozási segítségnyújtásnak sem, ahogy az állam nemzetközi kapcsolatépítő funkciója szintén nem releváns. Fontos ugyanakkor, hogy az exporthoz szükséges eszközök és képességek megszerzését támogatja-e a magyar környezet, végső soron az állam: adottak-e a megfelelő makrogazdasági feltételek; az adórendszer támogatja-e a vállalkozások létrejöttét és eredményes működését; az oktatás kiszolgálja-e a munkaerőpiac minőség- és mennyiségbeli igényeit. S végül, de nem utolsósorban: képes-e Magyarország megtartani képzett munkavállalóit? Ha ezekre a kérdésekre mind igen a válasz, akkor jelent igazi segítséget a közvetlen állami támogatás. Az MGYOSZ felmérése szerint azonban a piac elérése, a kommunikáció nem az elsődleges, de még csak nem is a másodlagos probléma (lásd a grafikont).

Sziszifuszi munka

Nem kétséges azonban, hogy akadnak olyan, jelentős exporttapasztalattal rendelkező vállalatok is, amelyek kivite-lének növekedését valóban a közvetlen állami lépések segíthetik. Kedvező finanszírozási és biztosítási feltételek mellett, az államközi kapcsolatok felhasználásával könnyebben juthatnak el a kiszemelt célországokba. Kérdés azonban, hogy az erre fordított közösségi források arányban állnak-e a lehetséges eredményekkel. Szerencsére vannak Magyarországon ígéretes vállalkozások. A Figyelő évente kibocsátott, 200 feltörekvő cégről szóló listája, a kereskedelmi bankok finanszírozási sikertörténetei jó példák, de a magyar startupszcéna is minden bizonnyal tartogat további kellemes meglepetéseket. Igényeiket és lehetőségeiket elemezni kell, hogy döntés születhessen világpiacra lépésükhöz hasznos intézkedésekről. A startupok esetén a Jeremie-alapok, a Design Terminál roadshow-i pozitív példát mutatnak.

Az elmúlt 20 év nemzetközi sikertörténetei - különösen, ha a mérettel is súlyozva vizsgáljuk - azt mutatják, hogy a lépésenkénti fejlődés, a piacok sziszifuszi megdolgozása hozott leginkább eredményt, nem egy-egy - állami segítséggel vagy a nélkül létrejött - világraszóló üzletkötés. Az állami szereplőknek tudomásul kell venniük, hogy a valódi sikerek nagy része nem látványosan kommunikálható, egy kormányzati cikluson belül megérő üzlet. A Waberer's, a Sziget, a Jász-Plasztik és a Videoton, számos magyar tulajdonú öntöde és más hasonló sikertörténetek több évtizedes kitartó nemzetközi jelenléten alapulnak. Emellett azonban egyes kritikus pontokon segítheti vagy gátolhatja őket - és az egész iparágukat - az állami szabályozás támogató vagy hátráltató változása.

Keleti Nyitás országai:
• Nyugat-Balkán: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Macedónia, Koszovó, Szerbia.
• a volt FÁK országok: Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Kirgizisztán, Kazahsztán, Moldova, Oroszország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán,
• Távol-Kelet: Afganisztán, Banglades, Brunei, Kína, Hongkong, Indonézia, India, Irán, Japán, Kambodzsa, Koreai Népi Demokratikus Közt., Koreai Köztársaság, Laosz, Srí Lanka, Mianmar, Mongólia, Makao, Maldív-szigetek, Malajzia, Nepál, Pápua Új-Guinea, Fülöp-szigetek, Pakisztán, Szingapúr, Thaiföld, Kelet-Timor, Tajvan, Vietnam,
• Közel-Kelet és Észak-Afrika: Arab Emírségek, Bahrein, Izrael, Irak, Jordánia, Kuvait, Libanon, Omán, Palesztin Nemzeti Hatóság, Katar, Szaúd-Arábia, Szíria, Törökország, Jemen, Egyiptom, Líbia, Tunézia, Algéria, Marokkó. Forrás: KKMSzakmai diskurzust

Az MGYOSZ felmérése, jelen írás és az MGYOSZ-Figyelő Klub soron következő rendezvénye egyaránt azt a célt szolgálja, hogy - kihasználva a jelenlegi kormányzat kiemelkedően aktív külpiaci orientációját - érdek-képviseleti szereplőként segítsük a diskurzus szakmaiságát és a rendelkezésre álló erőforrások leghasznosabb felhasználását. Ezen túlmenően azt, hogy ne a gyorsan és látványosan kommunikálható és egyedi, nem túl nagy hatású lehetőségek kerüljenek előtérbe, hanem a sokéves aprómunkára épülő, a piaci viszonyokhoz illeszkedő, de hosszú távon életképes és pozitív, reprodukálható mintát adó ügyletek, vállalatok, iparágak.

Kapcsolódó cikkek