brusszel


Tüntetők és rendőrök között a G7

Figyelő Online
2015.06.07  10:23   
mail
nyomtatás
Németországban többnyire békésen zajlott szombaton a világ legfejlettebb ipari államának (G7) csúcstalálkozója ellen, a vasárnap kezdődő találkozó helyszínének közelében tartott tüntetés.


A környezetvédő, baloldali és globalizációellenes civilszervezetek akciócsoportja Stop G7 Elmau című demonstrációján a várt 10 ezernél jóval kevesebben vettek részt a bajorországi Garmisch-Partnekirchenben. A szervezők szerint 7500-an, a tüntetőknél nagyobb számban megjelent rendőrség becslése szerint mintegy 3600-an demonstráltak a Hetek ellen.


A radikális baloldali, globalizációellenes csoportok bírálatainak egy másik fő célpontja, az Európai Központi Bank (EKB) új frankfurti székházának márciusi avató ünnepségén zavargással végződtek az EKB elleni tüntetések, ezért a bajor rendőrségnél minden korábbinál nagyobb szabású műveletbe kezdtek, hogy a G7 csoport csúcstalálkozójára meghirdetett demonstrációkon ne szabaduljanak el az indulatok. A vasárnap kezdődő kétnapos esemény biztosítására több mint 20 ezer rendőrt mozgósítottak, a szomszédos ausztriai Tirolban pedig 2 ezret.


A szombati demonstráción kisebb összecsapások történtek, a rohamrendőrök könnygáz bevetésével és gumibottal fékezték meg a rájuk támadó tüntetőket. A demonstrációnak egy heves zivatar vetett véget. Az akciócsoport vasárnapra is szervezett tüntetést, a tervek szerint a találkozó helyszínének, a Garmisch-Partenkirchen térségében fekvő Elmau kastélyszállónak (Schloss Elmau) a közelében tartanak felvonulást.


Az alpesi luxushotelben délután kezdődik a Hetek - a soros elnök Németország mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország - állam-, illetve kormányfőinek találkozója.


A legfejlettebb ipari államok informális egyeztető, tanácskozó fórumán az aktuális világgazdasági és világpolitikai folyamatok mellett elsősorban az ENSZ idei két nagy konferenciájáról lesz szó. Az egyik a decemberi párizsi klímacsúcs (COP21), amelyen a tervek szerint új megállapodást kötnek az éghajlatváltozás elleni küzdelem összehangolásáról. A másik, szeptemberben New Yorkban tartandó ENSZ-tanácskozás a világszervezet új fejlesztési programjáról - az úgynevezett 2015 utáni menetrendről (post-2015 Agenda) - szól, amely a szegénység visszaszorítását és a legszegényebbek egészségi állapotának javítását szolgáló, 2015 végéig tartó Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) nevű programot váltja majd fel.


A Hetek csúcstalálkozója miatt nemcsak az alpesi szállónál, hanem Bajorország déli részén szinte mindenütt korlátozásokkal kell számolni az autópályákon és az alsóbb rendű utakon is, és a találkozó miatt Németország minden határán visszaállították az ellenőrzést, egészen június 15-ig. A hatóságok arra kérik az utazókat, hogy csak érvényes úti okmánnyal induljanak az országba.


Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.