brusszel


Így büntetik a kisvállalkozások botlásait

Figyelő Online
2015.06.09  15:39   
mail
nyomtatás
A parlament által kedden módosított versenytörvény szerint a kis- és középvállalkozások első jogsértésekor - egyes súlyosabb jogsértések kivételével - bírság kiszabása helyett elég figyelmeztetni őket - közölte a Gazdasági Versenyhivatal kedden az MTI-vel.
A módosítás rögzíti a figyelmeztetéssel le nem zárható, súlyos jogsértéseket is. A versenyhatóság közleménye kiemeli: a módosítások hatékonyabbá teszik a fellépést a közbeszerzési eljárásokban elkövetett versenyjogi jogsértésekkel szemben.

Ha a közbeszerzésekért, vagy az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter észleli, vagy alapos okkal feltételezi a versenytörvény, vagy az uniós versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezések megsértését, akkor azt jelezheti GVH-nak. A közbeszerzésekért felelős miniszter jogosult lesz az érintett közbeszerzés, szerződés, illetve szerződésmódosítás ellenőrzése révén rendelkezésére álló adat versenyhatósághoz történő továbbítására is.

A módosítás után a versenyjogi szabályozásban a mezőgazdaság sajátosságainak figyelembevételére szolgáló különös szabályok csak akkor irányadók, ha nem az uniós versenyjogi szabályok elsődlegessége érvényesül. Változnak az iratbetekintési szabályok is. A betekintés engedélyezésekor szükségtelen és az eljárás elhúzódását eredményezi a jogosult nyilatkozatának beszerzése, illetve külön jogorvoslati jog biztosítása - mutatnak rá.

A módosítás a GVH-val együttműködő vállalkozás védelmében biztosítja, hogy az engedélyezési kérelmet és nyilatkozatot, illetve az egyezségi nyilatkozatot kizárólag a többi ügyfél ismerheti meg. Azokról másolat nem, csak feljegyzés készíthető. Az iratbetekintési jog a kormányrendeletben meghatározott költségtérítés ellenében gyakorolható - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200