brusszel


Csökkent a Fidesz, az MSZP és a Jobbik népszerűsége is

Figyelő Online
2015.06.10  12:20   
mail
nyomtatás
Az elmúlt két hónapot a pártok támogatottságának csökkenése, a politikától való elfordulás terjedése jellemezte - derül ki az Ipsos június elején végzett közvélemény-kutatásának eredményéből.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzés összegzése szerint a Fidesz vesztesége minimális: az áprilisi 21-ről 20 százalékra szűkült a kormánypárti tábor, jelenleg 1,6 millióan tartoznak oda.

A Jobbik valamivel többet veszített, két hónapja 17 százalékon állt, most 15 százalékos, és 1,2 millió szavazópolgár követi a radikális pártot.

Az MSZP-nek az áprilisi 11-ről 9 százalékra csökkent a támogatottsága, így nagyjából 750 ezren sorakoznak fel mögötte.

Az LMP és a DK híveinek aránya ebben a hónapban azonos: az előbbi 5-ről csökkent, utóbbi 3-ról emelkedett 4 százalékra, és mindkét politikai erőnek bő 300 ezer szavazója van.

Az Együtt támogatóinak aránya 1 százalék, más politikai formációk ezúttal nem érték el ezt a szintet.

A pártot nem választók sokkal többen lettek az elmúlt két hónapban, arányuk 39-ről 44 százalékra bővült.

A kutatás szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 38 százalékkal vezet, a Jobbik 28 százalékos. Az MSZP ebben a körben 15 százalékot ér el. A DK - tábora enyhe emelkedésének és támogatóik erőteljes aktivitásának köszönhetően - a negyedik helyre jött fel, támogatottsága 9 százalékos. Az LMP 5, az Együtt 1 százalékot kap a biztos pártválasztói csoportban.

Az Ipsos szerint megtört ugyan a Jobbik lendülete, sőt az elmúlt hónapokban vissza is esett a támogatottsága, mégsem maradt le igazán a Fidesztől. Azt írták, a Jobbik híveinek aránya tavaly október és ez év márciusa között 11-ről 18 százalékra emelkedett, azóta viszont 15 százalékra csökkent. Az utóbbi hónapok veszteségei nem köthetők igazán egyik társadalmi réteghez sem, a lemorzsolódás általános és egyenletes.

Az elemzés szerint mivel a Fidesz tábora is csökkent egy hajszállal, ezért a korábbiakhoz hasonlóan most is vannak olyan társadalmi rétegek, ahol a Jobbik tartja a lépést a kormánypárttal. A harmincas korosztályban, az érettségizetteknél holtverseny van a két politikai erő között: itt 17-18 százalék körüli a támogatottságuk, a negyvenes éveikben járók körében, valamint a szakmunkások között viszont vezet a Jobbik a Fidesszel szemben 24-17, illetve 23-16 százalékos arányban - olvasható az összefoglalóban.

Tavaly ősz óta az MSZP tábora változatlan méretű volt, de most ez a párt is veszített támogatókat. Összességében a Jobbik mögött a harmadik helyet foglalja el a szocialista párt, de akad néhány csoport, ahol a második helyen áll: az 50 év felettiek körében 14, a legfeljebb 8 osztályt végzetteknél 12 százalékos az MSZP, míg a Jobbik támogatottsága e társadalmi rétegekben 8 százalékos. A szocialistáknak 50 év alatt vannak a leggyengébb pozíciói, az itt mért 4-5 százalékos támogatottságuk megegyezik az LMP-ével.

Az Ipsos felmérése szerint a Demokratikus Koalíció "enyhén araszol" felfelé, amíg tavaly jellemzően 2-3 százalékos volt a tábora, addig ebben az évben többször elérte a 4 százalékot.

Az elmúlt hónapok adatai azt is jelzik, hogy a pártnak van a legaktívabb szavazóközönsége, most például háromnegyed részük menne el szavazni, ha parlamenti választás lenne. A Jobbik szavazóinak 61, a Fidesz híveinek 58 százaléka mutatkozik elszántnak, az MSZP-seknek 52 százaléka eltökélt, míg az LMP-sek 40 százaléka menne el voksolni egy mostani választáson - olvasható az elemzésben.

Az Ipsos június 1. és 8. között végezte el a kutatást ezerfős mintán, amelynek tagjai együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. A közvélemény-kutatás során kapott adatok ezerfős mintánál legfeljebb 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptak volna, ha minden választókorú embert megkérdeztek volna az országban.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: IpsosFideszMSZP

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.