brusszel


Görögországnak nincs több ideje hazárdírozni

Figyelő Online
2015.06.11  15:27   
mail
nyomtatás
A görög kormánynak több realizmust kell mutatnia, hiszen nincs már idő hazárdírozásra - figyelmeztette a súlyos fizetési válsággal küzdő athéni vezetést csütörtökön Brüsszelben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
Az EU- és a latin-amerikai országok kétnapos csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatón kérdésként felmerült az uniós vezetők és a görög kormány közötti tárgyalások ügye. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arról tájékoztatta a sajtót, hogy mintegy tízperces különtalálkozója volt a csúcstalálkozó helyszínén Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel, és hogy a sajtóesemény után újra látják majd egymást.

"Egyébként jó viszonyban vagyunk" - tette hozzá, a tulajdonképpeni kérdésre válaszolva.Tusk kevésbé mutatkozott kedélyesnek: leszögezte, hogy a görögök részéről most döntések meghozatalára van szükség, ez itt már nem a tárgyalások ideje.

Az EU-tagországok csúcsvezetői testületének elnöke hangsúlyozta, hogy a következő pénzügyminiszteri találkozó döntő lesz a görög hitelválság szempontjából. Az egyébként az EU-latin-amerikai csúcstalálkozó összegzésének szentelt sajtótájékoztatón mind az uniós vezetők, mind Rafael Correa ecuadori elnök derűlátóan szólt a két térség közötti kapcsolatépítés kibontakozó lehetőségeiről és az erre irányuló kölcsönös szándékról.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.