brusszel


Design verseny

Figyelő Online
2016.07.26  15:53   frissítve: 2016.08.23 13:56
mail
nyomtatás
Pályázati felhívás díjak tervezésére a Figyelő Top 200 rendezvényére.


Pályamű témája


2016-ra meghatározott téma: 2016 a növekedés éve?

A „TOP200" márka az elmúlt 20 évben Magyarország egyik legjelentősebb üzleti brandjévé vált. Az évente egy alkalommal megrendezésre kerülő TOP200 Konferencia és a hozzá kapcsolódó Gála est minden év egyik legkiemelkedőbb üzleti eseménye. Magyarország azon kétszáz legnagyobb cége kerül ilyenkor fókuszba, amelyek az adott évben, előre meghatározott szempontok alapján a legjelentősebb gazdasági eredményeket érték el. A szempontokat Magyarország mérvadó gazdasági hetilapja, a FIGYELŐ által felkért zsűri határozza meg. A szerkesztőség minden évben kijelöl egy témát, ami köré a konferencia szerveződik, s amelyet a lap is több hónapon keresztül kiemelt figyelemmel követ. A Figyelő TOP200 idei konferenciájának témája a nemzetközi multik és a hazai cégek együttélése, valamint a duális gazdaság értelmezése a nagyvállalatok-kkv-k tengelye mentén.

Szakmai zsűri négy kategóriában ítél oda TOP200 díjat a nyerteseknek a TOP200 gálán valamint januárban az Év Embere díj is gazdára talál.

Konferencia időpontja: 2016. október 14.

Díjak formai követelménye:
• Irányadó felhasználási anyagok: porcelán, üveg, kerámia, fa, fém, műanyag
• Méret: egy kézben elférjen, maximum 30 cm magas, 3 dimenziós díj legyen.
• Díj tervezetének beadási határideje: 2016. augusztus 18.
• Maximum ár: 20.000 Ft/Db

A pályázat benyújtása:
• A pályázatra iparművészek, tervezőgrafikusok, formatervezők és egyéb iparművészeti ágak képviselőinek vagy az ezeken a területeken tanuló diákok munkáit várjuk, de mindazok jelentkezését is szívesen fogadjuk, akik kellő kreativitást éreznek magukban.
• A díjak tervezetét 2016. augusztus 18-ig várjuk az alábbi e-mail címre: konferenciak@figyelo.hu
• Pályázni csak olyan tervvel lehet, amely más személy szerzői és iparjogvédelmi jogát nem sérti. Az ebből eredő esetleges jogsértésekért a kiírók nem vállalnak felelősséget.

A nyertes pályamű díjazása:
A mű elkészítőjének hirdetési felületet biztosítunk a TOP 200 program füzetben, bekerül a TOP 200 évkönyvbe, valamint a Figyelő magazinba.

Előző években kiosztásra került díjak megtekintéséhez látogasson a Top200 Design verseny Facebook lapjára.

További információkért írjon a konferenciak@figyelo.hu email címre.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



A növekedés X-faktora

Miért van óriási különbség egyes országok fejlettségi szintje között?

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Figyelő Top200 Gála 2016 - galéria

Képgaléria a Figyelő hetilap legsikeresebb vállalatokat díjazó TOP 200 Gálájáról.

top200