brusszel


Arab milliárdok érkeznek Oroszországba

Figyelő Online
2015.06.21  12:55   
mail
nyomtatás
Tízmilliárd dolláros beruházásfinanszírozásról írtak alá szándéknyilatkozatot szaúdi kormányzati vezetők múlt heti oroszországi látogatásukon - jelentette vasárnap a hivatalos szaúdi SPA hírügynökség.
A megállapodás értelmében a szaúd-arábiai Public Investment Fund (PIF) 10 milliárd dollárt fektet az orosz állami Russian Direct Investment Fund (RDIF) alapba. A két ország illetékesei egyúttal nukleáristechnológia-fejlesztési együttműködési megállapodást is kötöttek. Az SPA a tervezett befektetések ágazati és időbeni megoszlásáról nem közölt részleteket. A PIF a szaúdi gazdaság fejlesztését szolgáló beruházásfinanszírozási alap.

Az RDIF pedig főként oroszországi részvénybefektetésekre összpontosít, és az elmúlt években már számos, a mostanihoz hasonló közös finanszírozási megállapodást kötött kínai, dél-koreai és kuvaiti alapokkal.

A Saudi Arabian General Investment Authority befektetési igazgatója Szaúd El-Fejszál herceg a Reuters hírügynökségnek még márciusban adott interjújában elmondta, hogy Szaúd-Arábia a befektetési döntéseiben egyre inkább a technológiai eredményekkel is járó projektekre összpontosít a pusztán pénzügyi nyereséget hozó befektetések helyett.

A PIF például az elmúlt héten vásárolt 1,1 milliárd dollárért 38 százalékos részesedést a dél-koreai POSCO Engineering & Construction Co. vállalatban.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.