brusszel


Lengyelország nem tart a görög államcsődtől

Figyelő Online
2015.06.23  16:19   
mail
nyomtatás
Lehet átmeneti, korlátozott hatása Lengyelországra, ha nem sikerül megállapodásra jutni a görög hiteltárgyalásokon, a jegybank azonban fel van készülve a helyzet kezelésére - közölte kedden Katarzyna Zajdel-Kurowska, a lengyel jegybank (NBP) monetáris tanácsának a tagja.
A görög krízis alapjaiban különbözik a Lehman-válságtól, mivel már minden részletében alaposan elemezték, és nem tartogat meglepetéseket, váratlan pszichológiai tényezőket. A Lehman-válság ezzel szemben valódi sokként érte a piacokat - mutatott rá a jegybankár.

A lengyel jegybanknak minden eszköze megvan a piaci turbulenciák kezelésére - hangsúlyozta. "A tartalékok minden szempontból megfelelőek" - közölte Katarzyna Zajdel-Kurowska kedden újságírókkal. "Bőven elegendőek a rövid távú finanszírozási igények kielégítésére" - szögezte le.

Az NBP kormányzója Marek Belka maga is úgy nyilatkozott kedden délelőtt, hogy a lengyel jegybank "példátlan méretű tartalék felett rendelkezik", hiszen több, mint 100 milliárd euró áll rendelkezésére arra az esetre, ha esetleg intervenció mellett kellene döntene. Rámutatott, hogy a "pénzügyminisztérium sem volt még soha kedvező helyzetben, mint most", mivel a rendelkezésére álló 60 milliárd euró likviditás akár hónapokig is képes finanszírozni a kiadásokat.

Tekintettel a bankszektor alacsony kitettségére és a két ország közötti elhanyagolható kereskedelmi kapcsolatokra a görög válságnak csak korlátozott hatása lehet a lengyel gazdaságra - mutatott rá Marek Belka.

Katarzyna Zajdel-Kurowska szerint a lengyel bankrendszernek nincs mitől tartania még akkor sem, ha az Európai Központi Bank (EKB) történetesen leállítja a görög bankok finanszírozását. Egy görög államcsődnek kereskedelmi fronton sem lehet közvetlen hatása a lengyel fizetési mérlegre, közvetve viszont, Lengyelország legnagyobb kereskedelmi partnere, az euróövezet révén igen. "A kérdés azonban az, hogy ez pozitív, vagy negatív tényező lesz-e" - fogalmazott.

Lengyelország nincs kitéve veszélynek a jegybank befektetései terén sem, mivel azok "a legmagasabb minőségű pénzügyi eszközökben vannak elhelyezve és így semmiféle kockázatot nem jelentenek" - szögezte le Katarzyna Zajdel-Kurowska, az NBP monetáris tanácsának a tagja.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.