brusszel


Román korrupciós botrány: van ahol marasztalnák a kormányfőt

Figyelő Online
2015.06.29  10:45   
mail
nyomtatás
Eltérően ítélik meg Victor Ponta román kormányfő korrupciós botrányát az ország különböző történelmi régiói
A CIADO Romania nevű civil szervezet által végzett felmérés eredményei arra engednek következtetni, hogy az emberek politikai szimpátiájuk alapján viszonyulnak ahhoz, le kell mondania-e Pontának, amiért a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást kezdeményezett ellene.
Országos szinten a megkérdezettek 47 százaléka tartotta szükségesnek Ponta lemondását, 45 százaléka pedig nem. A szociáldemokrata politikus távozását a Kárpátokon kívüli térségekben kevesebben (Moldva 31, Havasalföld 35, Dobrudzsa 39 százalék), míg a Kárpátokon belüli területeken (Erdély 61, Bánság 54 százalék) és Bukarestben (58 százalék) többen sürgetik. A lap megjegyzi, hogy a felmérés nem terjedt ki Hargitára és Kovásznára (Románia két magyar többségű megyéjére).
Hasonló területi megoszlást mutatnak a megkérdezettek politikai: a Kárpátokon kívüli térségekben (a főváros kivételével) a válaszadók többsége a kormányzó Szociáldemokrata Párta (PSD) szavazna, míg Erdély, Bánság és Bukarest inkább a jobbközép Nemzeti Liberális Pártra (PNL) voksolna, ha most rendeznének parlamenti választásokat, azzal a lényeges különbséggel, hogy a PSD támogatottsága országos szinten magasabb a fő ellenzéki erőnél (PSD-38, PNL-37 százalék).
A felmérés meglepően magas, 9 százalékos támogatottságot mutatott ki a két kisebb koalíciós párt fúziójából létrejövő új szabadelvű pártnak, a romániai ALDE-nak, a többi politikai alakulat várható eredményeit pedig nem részletezi.
A román hírtelevíziókban megszólaltatott politikai elemzők által fenntartásokkal kezelt közvélemény-kutatást néhány nappal ezelőtt 1500 fős mintán készítették, és állítólag 3 százalékos hibahatárral tükrözi Románia felnőtt lakosságának nézeteit.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.