brusszel


Harc indult a hamis gyógyszerek ellen

Figyelő Online
2015.06.29  14:47   
mail
nyomtatás
Több mint száz olyan weboldalt azonosítottak a magyar szervek és nyomozóhatóságok, amelyek gyanús gyógyszereket és étrend-kiegészítőket kínáltak.
A hamis gyógyszerek forgalmazása és az engedély nélküli internetes patikák felszámolása ellen indított eddigi legnagyobb nemzetközi akció, a 2015. június 9-16 között lezajlott VIII PANGEA akció jelentős sikerrel zárult nemzetközi szinten és Magyarországon is. Az Interpol irányításával és 115 ország 236 hatóságának közreműködésével végrehajtott akció eredményeképpen 81 millió dollár (kb. 22,7 milliárd forint) értékű, összesen 20,7 millió adag hamis gyógyszert foglaltak le. Ez jelentős növekedést jelent a 2014-es 36 millió dolláros értékhez képest. Emellett világszerte 429 nyomozás indult, 156 személyt tartóztattak le, 550 online hirdetést függesztettek fel és 2414 weboldalt kapcsoltak le.

„A PANGEA hadművelet egyik legfontosabb sajátossága, hogy az abban résztvevő hatóságok és nyomozati szervek önkéntesen, mindennapi munkájuk mellett vesznek részt az akciókban, ami azt jelenti, hogy teljesen elkötelezettek a nemzetközi bűnbandák által uralt világméretű gyógyszerhamisítás elleni globális harcban" - mondta el Ilku Lívia, a HENT gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője.

A nemzetközileg lefoglalt gyógyszerek legnagyobb része vérnyomás-szabályozó, potencianövelő, dagatellenes és táplálkozás-kiegészítő szerek közül került ki. Számos esetben nem csak az összetevőkkel és a hatóanyagokkal kapcsolatban találtak problémákat a hatóságok, hanem a lejárati időket is meghamisították, így egyes országokban ezek a szerek visszakerültek a hivatalos gyógyszer-forgalmazási láncba.
Ugyancsak az akció sikereként könyvelhető el, hogy nemzetközi összefogás segítségével két olyan weboldalt is sikerült bezáratni, amelyek egy angol nő halálát is okozó, az illegális webshopokban népszerű DNP nevű fogyasztószert árusították. A DNP-vel kapcsolatban az Interpol narancsszínű riasztást rendelt el a francia hatóságok kérésére.

Magyarországon az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Rendőrség működött együtt az akció során. A VIII PANGEA hadművelet indulásakor az OGYÉI összegyűjtötte és beazonosította azon weboldalakat, melyek célzottan a hazai vásárlók számára (magyar nyelven) kínáltak gyógyszereket. Az intézet munkatársai próbavásárlásokat végeztek, ezzel párhuzamosan a NAV pedig kiemelt figyelmet fordított az ország területére érkező gyógyszer- és étrendkiegészítő szállítmányokra.

Az OGYÉI 113 olyan weboldalt azonosított, amelyek vélhetően illegálisan gyógyszereket illetve gyanús étrend-kiegészítőket forgalmaztak. Ebből 90 külföldi, 23 pedig magyarországi szolgáltató által bejegyzett szerverről működött. Az OGYÉI ez utóbbi 23 netes portáloktól rendelt különféle termékeket; 12 szolgáltató 13 terméket postázott az intézet számára.
Az OGYÉI laboratóriuma által végzett vizsgálatok alapján 8 esetben igazolódott be, hogy a termékek forgalmazói hamis gyógyszerkészítményt árultak. A kereskedők három esetben gyógyhatással hirdetett, az OÉTI által regisztrált étrendkiegészítőt, két esetben pedig nem engedélyezetett gyógyszert forgalmaztak.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.