brusszel


Az MNB szorosabban őrzi a hazai pénzügyeket

Figyelő Online
2015.06.30  14:06   
mail
nyomtatás
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint biztonságosabb és átláthatóbb lesz a hazai pénzügyi rendszer, ezen belül kiemelten a befektetési szolgáltatási piac az új jogszabály-módosítások életbe lépésével - közölte a jegybank kedden.
A pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését szolgáló - a Magyar Közlöny 2015. június 29-i számában kihirdetett - törvénycsomag alapján a tőkepiaci ügyfelek számára a szolgáltatók kötelesek lesznek havonta értékpapírszámla-kivonatot küldeni. Emellett 2016. január 1-jétől az ügyfelek az MNB honlapjáról is le tudják majd kérdezni számlaegyenlegüket.

A jegybank pedig ellenőrzi az MNB-nek küldött és a központi értéktár (KELER) által kezelt adatok egyezőségét. Mindez növeli az átláthatóságot. Jelentősen erősíti a tőkepiac biztonságát, hogy 100 ezer euróra nő a Befektető-védelmi Alap (BEVA) kártalanítási kötelezettsége az eddigi 20 ezer euróról.

A BEVA munkaszervezetét a továbbiakban az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) látja el, de a garanciaalapok - eltérő jellegük miatt - változatlanul elkülönülten működnek. Szigorodnak a könyvvizsgálókra vonatkozó előírások: a pénzügyi szektorban a jövőben csak megfelelő ágazati minősítéssel rendelkező könyvvizsgálók tevékenykedhetnek, akiket a könyvvizsgálói közfelügyeleti hatóság felügyel. További szigorítást jelent a kibocsátói könyvvizsgálói minősítés bevezetése, és az, hogy egy adott kibocsátónál egy magánszemély legfeljebb öt évig végezhet könyvvizsgálatot. A könyvvizsgálóknak a jövőben súlyos jogsértés, bűncselekmény gyanúja esetén azonnal írásban jelezniük kell az általuk feltártakat az MNB-nek.

A befektetési vállalkozások, alapkezelők és hitelintézetek vezető állású személyeire vonatkozó engedélyezési szabályok is szigorúbbá válnak. A befektetési vállalkozásoknál e posztokra egyebek közt csak a jó üzleti hírnévvel rendelkező, legalább három éves pénzügyi-gazdasági vezetői gyakorlatot igazoló szakemberek választhatók meg.

A befektetési szolgáltatóknak a korábbiakhoz képest védettebb, zárt, auditált, a felügyelő hatóság számára azonnali ellenőrizhetőséget biztosító informatikai rendszereket kell üzemeltetniük. A belső védelem erősítése érdekében a befektetési és pénzügyi vállalkozásoknak - a jegybankhoz előzetesen bejelentett - megfelelő szakmai végzettséggel és tapasztalattal rendelkező belső ellenőrt kell kinevezniük. Az 500 milliárd forint feletti mérlegfőösszegű, nem nyilvános részvénytársaságként működő hitelintézeteknél, befektetési vállalkozásoknál kötelező audit bizottságot is működtetni a döntéshozatalhoz.

Erősödnek a jegybank ellenőrzési és intézkedési jogosítványai is: a jegybank szükség esetén - számos uniós felügyelet gyakorlatával megegyező módon - valamennyi pénzügyi piacon maximum 60 napra helyszíni vizsgálókat rendelhet ki a piaci szereplőkhöz.

Az MNB-nek a korábbiaknál sűrűbben - a befektetési szolgáltatóknál például az eddigi öt helyett háromévente - kell helyszíni vizsgálatot lefolytatnia az általa felügyelt piacok szereplőinél. Új eszközként rendkívüli célvizsgálatot is indíthat és ehhez külső szakértőt is felkérhet.

Haladéktalan helyszíni ellenőrzést is alkalmazhat az MNB a felügyelt intézményeknél, ilyet eddig csak a jogosulatlan piaci szereplőknél alkalmazott. Az ilyen típusú vizsgálatokhoz azonban a jegybanknak minden esetben ügyészségi felhatalmazást kell kérnie vagy legkésőbb öt napon belül meg kell küldenie az ügyészségnek a vizsgálati jegyzőkönyvet. Ezen felül minden esetben a rendőrség és hatósági tanú közreműködését kell kérnie a haladéktalanul megtartott helyszíni ellenőrzésekhez. A piacfelügyeleti eljárás esetén előzetes bírói engedélyhez kötött helyszíni kutatást is végezhet az MNB.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200