brusszel


Rejtélyes Vidi-milliárdok

Figyelő Online - Jandó Zoltán
2015.07.01  16:56   
mail
nyomtatás
Tanulságos üzleti modellel rejtették el évekig a Videoton FC többmilliárdos veszteségeit. A hiányt tulajdonképpen egyszerűen egy másik cégbe tolták át, elkerülve ezzel a csapat élvonalból történő kizárást. Az anyacéget már a kényszertörlés réme fenyegette, amikor 2013-ban hirtelen valaki milliárdokat tolt a vállalatba egy igencsak érdekes tranzakció keretében.
Azt, hogy ki, egyértelműen nem lehet megállapítani, de alapvetően két lehetőség van. A nagylelkű befektető vagy a többségi tulajdonos Garancsi István volt, akinek a MET üzlet csak ebben az évben 5,6 milliárdos osztalékot hozott (pont egy olyan cégen keresztül, amely közvetve a Vidit is birtokolja), vagy Pap Géza, aki pedig szintén egy vállalatával, az Advoil Zrt-vel, épp ekkor szállt be a csapatba.

A Figyelő kutatásai szerint ez utóbbi tűnik valószínűbbnek, ami viszont felvet néhány kérdést. Ez esetben ugyanis az olaj és gázipari tervező vállalat, az Olajterv révén milliárdossá lett Pap Géza egy mindössze 20 százalékos pakettet szerzett 3 milliárdért egy vagyontalan, bevétel nélküli, évek óta veszteséget halmozó cégben. Nagyon úgy fest, hogy ennek megfelelően a Pap vállalata a részesedés értékét gyorsan le is írta, és már a tulajdonszerzés évében is csak néhány 10 milliós értéken tartotta nyilván a pakettet.

További részletek és összeállítás a magyar sport 10 legnagyobb befektetőjéről a Figyelő 27. számában.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200