brusszel


Az Alföldi Tej élvezi a kormány támogatását

Figyelő Online
2015.07.06  12:40   
mail
nyomtatás
A kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött hétfőn az Alföldi Tej Kft.-vel. A kormány ezzel a 60. ilyen megállapodását írta alá.
Az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. magyarországi tejtermelők tulajdonában áll, a társaság 2003-ban alakult meg 23 taggal, 6,7 millió forint törzstőkével és 85 millió liter tejtermelő kapacitással Hajdú-Bihar megyében, debreceni központtal. A cég éves felvásárlása jelenleg meghaladja a 300 millió kilogrammot, így az ország legnagyobb tejfelvásárlója. A társaság által forgalmazott termékek a friss tej, túró, tejszín, vaj, joghurt, kefir, tejföl, joghurtitalok. A cég honlapján olvasható tájékoztatás szerint a termelői csoport célja a tejtermelés jövedelmezőségének javítása, ennek érdekében pedig az alábbi feladatokat koordinálja: értékesítés, termelésszervezés és szaktanácsadás, beszerzés, feldolgozás.

Az Alföldi Tej 2004-ben megvette az akkor csődbe jutott Parmalat Hungária Rt. székesfehérvári tejüzemét, 2015-ben pedig megvásárolta a FrieslandCampina Hungária Zrt. debreceni tejüzemét. Az utóbbiról az adásvételi szerződést április 16-án írták alá, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása után.

A cég mérleg szerinti nyeresége 405,3 millió forintot tett ki 2014-ben, vagyis csaknem duplájára nőtt a 2013-as, mintegy 205 millió forintról. Nettó árbevétele szintén nőtt tavaly, meghaladta a 40 milliárd forintot az előző évi 35,3 milliárd forint után. A társaság saját tőkéje a tavalyi év végén 7,2 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 4,8 milliárddal. Az Alföldi Tej értékesítési bevételének egy részét külföldön realizálta 2014-ben. A legtöbbet Horvátországban, majd a tavaly új piacként megjelent Hollandia következik, utána pedig Anglia.

A vállalat 700 dolgozót foglalkoztat, közvetve pedig, az alapanyag-beszállítókkal együtt több mint 10 ezer embernek ad munkát.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200