brusszel


A Bank of England szerint minden mehet tovább

Figyelő Online
2015.07.09  15:33   
mail
nyomtatás
A több mint hat éve érvényes 0,50 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
A brit jegybank nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos (csaknem 170 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem.

Mindkét döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A Bank of England - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta tartja 0,50 százalékon alapkamatát.

Ez abszolút mélységi rekord: a bank alapítása - 1694 - és a 0,50 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá az irányadó brit jegybanki kamat.

A brit monetáris politikára jelenleg gyökeresen ellentétes irányú folyamatok hatnak, a robusztus gazdasági növekedést ugyanis történelmi mélységekben járó infláció kíséri. Áprilisban - több mint fél évszázada először - negatív volt az éves összevetésű infláció, és májusban is csak 0,1 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex az egy évvel korábbihoz képest.

A brit statisztikai hivatal (ONS) minap ismertetett harmadik becslése szerint ugyanakkor a brit hazai össztermék (GDP) 2015 első negyedévében 2,9 százalékkal volt magasabb, mint 2014 azonos időszakában, a tavalyi év egészében pedig átlagosan 3 százalékkal emelkedett; ez a leggyorsabb növekedés volt a hét vezető ipari hatalom (G7) csoportján belül.

A brit gazdaság immár kilenc negyedéve megszakítás nélkül növekszik. Londoni pénzügyi elemzők azonban a jelenlegi inflációs és költségvetési környezetben még legalább egy évig nem várnak kamatemelést a Bank of England részéről.

Samuel Tombs, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági ügyekért felelős vezető közgazdásza a brit jegybank csütörtöki kamatdöntő ülését kommentálva kiemelte, hogy a brit pénzügyminiszter, George Osborne által e héten ismertetett új költségvetési tervezet további évekre szóló "intenzív takarékossági szigort" helyez kilátásba, ami önmagában is rendkívül laza monetáris politikát igényel.

Ennek alapján a Capital Economics 2016 második negyedévére várja a Bank of England első kamatemelését, és azzal számol, hogy a brit jegybank alapkamata 2017 végén is csak 1,50 százalék lesz.

A Bank of England legutóbbi monetáris enyhítési ciklusa, amelynek végére a jelenlegi 0,50 százalékos alapkamat kialakult, 5,00 százalékos kamatszintről indult.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200