brusszel


A népirtás tagadása sérti az áldozatokat

Figyelő Online
2015.07.11  12:31   
mail
nyomtatás
A srebrenicai mészárlás nem spontán katonai akció volt, hanem egy terv része, népirtás történt, amit a legmagasabb állami szinten találtak ki, és aki ezt tagadja, az sérti az áldozatokat - jelentette ki Serge Brammertz hágai főügyész a srebrenicai mészárlás 20. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen.
„Ez a hely arra a szenvedésre emlékeztet minket, amit azok okoztak másoknak, akik ezt megtehették" - fogalmazott a főügyész, majd összefoglalta, hogy 1995. júliusában a boszniai szerb katonák több ezer férfit és fiút öltek meg, valamint több tízezer nőt, gyereket és idős embert üldöztek el Srebrenicából.

„Ez népirtás volt, amit a legmagasabb állami szinten találtak ki" - mondta, hozzátéve, hogy ezt a tényt a hágai Nemzetközi Törvényszék többször is bebizonyította. „A Srebrenicában történteket a nevükön kell neveznünk: népirtásnak kell neveznünk" - szögezte le.


Emlékeztetett arra, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék eddig 20 ember ellen emelt vádat, és szinte mindenkit bűnösnek talált a srebrenicai mészárlás ügyében, de két fő felelősnek tartott Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök és Ratko Mladic egykori hadseregparancsnok ellen folyó eljárások még nem zárultak le. Hozzátette: hágai főügyészként megtanulta, hogy az igazság elfogadása az első lépés a megbékélés felé.

Theodor Meron, a Nemzetközi Törvényszék elnöke szerint a népirtás különösen szégyenteljes cselekedet, az egész emberiség ellen elkövetett bűncselekmény, a következményeit pedig nem csak a megsemmisítésre ítélt csoport érzi meg, hanem az egész emberiség. Leszögezte: a boszniai muszlimok egy részének kiirtási szándékával a boszniai szerb csapatok népirtást követtek el, és senkinek nincs joga ezt tagadni.

A srebrenicai mészárlás során több mint nyolcezer férfit és fiút gyilkoltak meg. Maradványaik 407 helyszínről kerültek elő, ezek közül 93 tömegsír volt, míg 314 helyen csak felszínesen temettek el egy-egy áldozatot.


Kutatócsoportok még mindig dolgoznak az áldozatok holttesteinek felkutatásán, munkájukat azonban nehezíti, hogy az elkövetők a háborút követően sok esetben kiásták, és más helyre szállították a hullákat, hogy elrejtsék tetteik bizonyítékait. Olyan maradványok is előkerültek, amelyeket korábban már két másik tömegsírban temettek el. A folyamatos kutatómunka eredményeként minden évben újabb azonosított áldozatokat helyeznek örök nyugalomra Srebrenica melletti potocari emlékhelyen. Idén 136 újonnan azonosított áldozatot temetnek el, ezzel 6377-re nő az ide temetett áldozatok száma.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.