brusszel


Tragédia a görög megállapodás?

Figyelő Online
2015.07.13  13:09   
mail
nyomtatás
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója tragédiának nevezte a brüsszeli euróövezeti csúcstalálkozón a görög adósságválság megoldására született megállapodást.
A közgazdász hétfőn délben telefonon az M1 aktuális csatornának Athénból nyilatkozva azt mondta: a görögök is tragédiának élik meg, hiszen pontosan tudják: a csomag arról szól, hogy a már felére csökkentett nyugdíjakat tovább csökkentik, "szétadóztatják" a görög turizmust és egy olyan privatizációt erőltetnek Görögországra, amelynek öt éve nincs érdemi bevétele és ebből próbálják meg a finanszírozni a görög adósságot.

Mindennek semmilyen pozitív hatása nem lesz a görög gazdaságra - mondta Pogátsa Zoltán, kifejtve: ezek recessziót erősítő, prociklikus intézkedések, durva megszorítások. Mindenki érzékeli, hogy társadalmi, szociális problémák lesznek, a görög gazdaság pedig zuhanni fog - tette hozzá.

A közgazdász szerint nehéz megjósolni, hogy szavaznak majd erről az athéni parlamentben. A kormányon lévő baloldali Sziriza párt baloldali platformja ugyanis úgy nyilatkozott, nem szavazza meg azt, bár velük még talán lehet kötni valamilyen megállapodást. Ugyanakkor a liberálisok is elfogadhatatlannak minősítették a javaslatot, továbbá a kommunisták és a szélsőjobboldal is biztosan nemmel fog szavazni - mondta Pogátsa Zoltán, aki szerint így lehet hogy az Alekszisz Ciprasznak kisebbségben kell majd kormányoznia.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.