brusszel


Keményen figyelmeztették Orbánt

Figyelő Online
2015.07.14  13:50   
mail
nyomtatás
"Egyesek saját magukat kerítik el, nem Szerbiát" - így reagált kedden Aleksandar Vucic szerb kormányfő arra, hogy hétfőn elkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-szerb határon.
A politikus a szerbiai közszolgálatai televízió beszámolója szerint kiemelte, hogy országa illően viselkedik ebben a helyzetben, és nem szeretne rontani a szerb-magyar kapcsolatokon.

"Mindenki csak a saját lépései miatt szégyenkezhet, másokéi miatt nem" - jelentette ki a szerb miniszterelnök.

Leszögezte: Szerbia nyitott ország, szinte nincsenek is határai. "Szerbia biztonságos ország Németország és más európai államok szerint is" - fogalmazott Aleksandar Vucic, majd hozzáfűzte, hogy a bevándorlókkal a nyugat-balkáni országban a lehető legjobban bánnak.



A Vecernje Novosti vasárnapi információi szerint az idén mintegy 45 ezren fejezték ki szándékukat, hogy menedéket kérnének Szerbiában, a hivatalos kérelmet azonban csupán 388-an adták át. Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a számok tükrében úgy fogalmazott: ez is azt bizonyítja, hogy Szerbia csak tranzitországnak számít.
Amikor a migránsokat a szerb rendőrség igazoltatja, kiállít számukra egy igazolást, amellyel 72 órán át szabadon mozoghatnak az országban, ezt az időt pedig a legtöbben arra használják, hogy eljussanak a szerb-magyar határra, illetve hogy átjussanak azon.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.