brusszel


Ezek az ország legnagyobb cégei

Figyelő Online - Váczi István
2015.07.24  07:00   frissítve: 2015.07.22 13:14
mail
nyomtatás
Ismét növekedésnek indult a száz legnagyobb hazai vállalat, különösen a járműipari cégek hasítanak. Lényegesen több társaság vont ki tőkét, mint amennyi növelte állományát.
A 2013-as 6 százalékos visszaesést követően ismét növekedésnek indult az ország száz legnagyobb forgalmú vállalatának árbevétele, csaknem 7 százalékkal - derül ki a Figyelő összeállításából.

A tízes élboly összetétele csak minimálisan változott, azon belül pedig a Mercedes előretörése rendezte át némileg a terepet.

A mezőny egészének eredményességét tekintve nem lehet ok panaszra, a vállalatok többsége javított. A 80 nyereséges cég üzemi szinten több mint 168 milliárd forinttal gyarapította profitját.

Kivonják a tőkét

Érdemes egy pillantást vetni a tőkeállományra is, mert ez alapján a mezőny polarizálódása rajzolódik ki. Tőkeemeléssel 36 cég élt, ők mintegy 501 milliárd forintot toltak be, egy kisebb részük a veszteségek pótlására.

A másik oldalon 59 vállalat vette ki teljes egészében a megtermelt nyereséget, sőt, közülük 48 még ezen felül is vitt el tőkét. Ebben a körben ezen a két úton 1130 milliárd forintot vontak el a cégektől. Azaz vannak növekvő elkötelezettségű és visszahúzódó társaságok is, de a számok alapján sajnos tavaly az utóbbiak voltak többségben.

A foglalkoztatottak számában is vegyes a kép. Saját magához képest az idei százas mezőny 3,5 százalékkal növelte létszámát egy év alatt, ha viszont a legutóbbi toplistás szereplőkhöz viszonyítunk, akkor már 3 százalék feletti, mintegy 11 ezer fős csökkenés tapasztalható.

Az ország 10 legnagyobb árbevételű cége

1. Mol
2. Audi Hungaria
3. GE
4. MVM
5. Mercedes
6. Bosch csoport
7. Samsung Electronics
8. Magyar Telekom
9. E.ON Hungária
10. Flextronics

A témáról részletesen olvashat a Figyelő hetilap július 23-án megjelent, 30. lapszámában.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200