brusszel


Makro-naptár - 32. hét

Figyelő Online
2015.08.02  12:27   
mail
nyomtatás
A statisztikai hivatal kiskereskedelmi, ipari és külkereskedelmi adatokat közöl, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás helyzetéről tájékoztat a jövő héten.
Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a májusi külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozó második becslését. Az első becslés szerint a kivitel euróban számolt értéke 2,5 százalékkal nőtt, az importé pedig 0,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Májusban az import visszaesése mellett a kivitel növekedése is jelentősen lassult az áprilisi 8,8 és a márciusi 12,9 százalékos növekedés után.

Ugyancsak hétfőn jelenik meg a júliusi beszerzésimenedzser-index. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) által számolt index értéke júniusban 55,1 pont volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb a májusinál.

Szerdán publikálja a KSH első becslését a júniusi kiskereskedelmi adatokra. Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 746 milliárd forint volt májusban.

Ugyancsak szerdán adja ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a július 21-i kamatdöntő ülés rövidített jegyzőkönyvét. A monetáris tanács ekkor 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,35 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A jegybank elnöke szerint ezzel véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus, londoni pénzügyi elemzők változatlan alapkamatra számítanak jövő év végéig.

Csütörtökön közöl előzetes adatokat az államháztartás központi alrendszerének 2015. július végi helyzetéről az NGM. A központi alrendszer 2015. június végi halmozott hiánya 823,3 milliárd forint volt, a júniusi deficit 312,2 milliárd forintot tett ki.

Pénteken adja ki az MNB a nemzetközi tartalékokról szóló júliusi előzetes és júniusi végleges adatait. Júniusban az előzetes adatok szerint 2,388 milliárddal, 34,760 milliárd euróra csökkentek a jegybank nemzetközi tartalékai, amiből majdnem 1,4 milliárd eurót magyaráz a deviza jelzáloghitelek forintosításához kapcsolódó swap ügyletek lejárata, illetve lejárat előtti lezárása.

A KSH pénteken publikálja a júniusi ipari termelési adatokra vonatkozó első becslését. Májusban a részletes adatok szerint 1,5 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 6,3 százalékos bővülés után. Mivel májusban kettővel kevesebb munkanap volt, a munkanaphatástól megtisztított mutató 6,2 százalékos növekedést jelzett. Az exportértékesítés volumene 4,1 százalékkal nőtt, a belföldi eladásoké 5,8 százalékkal elmaradt a tavaly májusitól.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.