brusszel


Szennyvízben versenyeznek majd a riói olimpián

Figyelő Online
2015.08.03  10:07   
mail
nyomtatás
Súlyosan szennyezett a víz az olimpia helyszínéül szolgáló városban, s ez veszélyezteti a sportolókat és az odalátogató turistákat is - írja a Guardian.
Az Associaton Press (AP) nyomozása során arra jutott, hogy a jövő évi riói olimpiai játékokon a sportolóknak olyan szennyezett vízben kell úszniuk vagy evezniük, amely súlyos betegséget okozhat és meggátolhatja őket a további versenyzésben.

Az AP a vízminőséget ellenőrizte és kiábrándító eredményt kapott: az olimpiai és paralimpiai pályák vizében veszélyesen magas az olyan baktériumok és vírusok aránya, amelyek az emberi szennyvízből kerülhettek a medencékbe. A nemzetközi szakértők, sőt a sportolók is megdöbbentek, hiszen sokan már Rióban készülnek a megmérettetésre. A jelentés szerint néhányan már meg is betegedtek a víztől: magas lázuk lett és hánytak.

Az osztrák vitorláscsapat edzője, Ivan Bulaja már megtapasztalta ezt: a vitorlások közül többen rosszul lettek. A sportolók nagyon óvatosak voltak, azonnal arcot mostak palackozott vízzel, ha rájuk fröccsent a víz. Azonban még így is többször megbetegedtek és emiatt ki kellett hagyniuk az edzéseket. „Ez a legrosszabb minőségű víz, amit valaha is láttam" - mondta az edző. Az egyik csapattag, David Hussl így nyilatkozott: „Magas lázam volt és fájt a hasam. Egy napot az ágyban kellett töltenem és utána sem tudtam edzeni".

„Az olimpiai éremre tették fel az életüket nagyon sokan" - folytatta az edző. „Azonban könnyen előfordulhat, hogy néhány nappal a verseny előtt megbetegszik a sportoló és egyáltalán nem tud elindulni a megmérettetésen".

Eddig ez volt az első olyan független teszt, amely a vírusokat és a baktériumokat is megvizsgálta. A brazil hatóságok és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egészségügyi biztosa szerint az olimpia idejére már teljesen biztonságos lesz a víz. Azonban a sportolók szkeptikusak, ugyanis sem a kormány, sem a NOB nem vizsgálja meg a vízben lévő vírusokat, csupán a baktériumokat.

Sajnos Brazíliában elterjedt jelenség a súlyos vízszennyezés, mivel a csatornázás sok helyen nem megfelelő. A szennyvíztisztítók nem működnek megfelelően, így a szennyvíz könnyen belejuthat azokba a folyókba is, amelyekből az olimpiai tavat töltik fel. Némelyik teszt szerint a kórokozók aránya sokkal magasabb volt, mint amit az USA-ban már veszélyesnek tartanak.

A jövő évben várhatóan több, mint 10 ezer sportoló érkezik Rióba, akik közül 1400-an - úszók, evezősök - kerülhetnek közvetlen kapcsolatba a vízzel. Azonban az odalátogató turisták is könnyen veszélybe kerülhetnek, mivel a tengerpartok többsége is szennyezett
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Rioolimpia

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200