brusszel


Több ezer embert rúghatnak ki, ha nem lép a kormány

Figyelő Online - Váczi István
2015.08.06  14:05   frissítve: 2015.08.05 17:57
mail
nyomtatás
Több ezer munkahely van veszélyben Záhonyban és környékén. A Dunaferr szállításainak visszaterelése rengeteget segítene, de a kabinet csak lassan mozdul.
A forgalom visszaesése válsághelyzetet eredményezett Záhonyban. Az átrakókapacitás állami tulajdonban maradt részét működtető Záhony-Port Zrt. tulajdonosa, a MÁV azt írta lapunknak, hogy a forgalom az idei első fél évben 34 százalékkal csökkent.

Az elbocsátások elkerülése érdekében a cég június 1-jétől csökkentett munkaidőt vezetett be. Ezen túlmenően a MÁV-csoport leányvállalatai karbantartási, valamint informatikai tesztelői, adatrögzítési, alkalmazásüzemeltetői munkákkal látják el a Záhony-Portot (az utóbbi társaság mintegy 400 fős létszámának negyede fehérgalléros dolgozó).

Közel sem csak az ő munkahelyük kerül azonban veszélybe, ha nem sikerül valahogy visszatornászni a forgalmat a tavalyi szint közelébe. Szakmai becslések szerint ebben az esetben - a továbbgyűrűző hatások miatt - akár háromezer ember is elveszítheti az állását.

Záhony-Dunaújváros

A helyzet kulcsát a Dunaferr jelenti, amely forgalmainak jelentős része az utóbbi időszakban - különböző okokból - elkerülte Záhonyt. Kovács Imre, a közel 70 százalékos piaci részesedésű tehervasúti vállalat, a Rail Cargo Hungaria Zrt. vezetője régóta szorgalmazza, hogy az állam kössön stratégiai megállapodást a Dunaferr-rel. Ebbe azt is bele lehet venni, hogy a vállalat, amennyire csak lehetséges, Záhonyon keresztül bonyolítsa a forgalmát, ennek érdekében pedig onnan Dunaújvárosig kapjon kedvezményt a fuvarozók a pályavasúti díjból.

A Dunaferr tájékoztatása szerint a kabinet továbbra sem kereste meg ebben a kérdéskörben, pedig a vállalat nyitott a megbeszélésekre. A társaság nevét lapunknak küldött válaszában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sem említette, amely arról írt, hogy a tárca megkezdte egy átfogó stratégia kidolgozását a vasúti forgalom növelése érdekében. A tervezett intézkedések között a helyi pályahasználati díjak felülvizsgálata is szerepel.

A témáról részletesen olvashat a Figyelő hetilap augusztus 6-i, idei 32. lapszámában.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200