brusszel


A török légierő bombázza a kurdokat

Figyelő Online
2015.08.09  16:58   
mail
nyomtatás
A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű lázadószervezet mintegy 390 fegyverese meghalt és további négyszáz megsebesült a török hadseregnek az elmúlt két hét során végrehajtott légicsapásaiban Irak északi részén - közölte vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség.
Az Anadolu szerint a halálos áldozatok közül harminc nő, és életét vesztette a PKK négy vezetője is. A sebesültek közül százötvennek az állapota súlyos. Az információkat független forrásból nem erősítették meg.

Törökország a szíriai határ közelében fekvő Surucban elkövetett 32 halálos áldozattal járó merénylet után július 24-én kezdte el támadni az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet szíriai állásait és a PKK-t.

Az események miatt megszakadt a PKK és az ankarai kormány között 2013-ban megkötött tűzszünet. A kurd fegyveresek azonnal támadást intéztek a török hadsereg ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy nem védelmezi a helyi lakosságot.

A kurd szervezet ellen azóta több ízben légicsapást hajtott végre a török hadsereg, ezzel szemben hivatalos közlés szerint három támadást intézett az IÁ ellen.

Vasárnapra virradó éjszaka a Törökország délkeleti Mardin tartományában fekvő Midyat városában történt atrocitás: egy rendőr meghalt és egy további megsebesült. A támadást a PKK fegyvereseinek tulajdonították.

A feszültség fokozódása a politikai bizonytalanság időszakában éri Törökországot, amikor a júniusi választásokat követően vagy koalíciós kormány kerül az ország élére, vagy nagy valószínűséggel előre hozott választásokat kell kiírni.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.