brusszel


A lengyelek hívják a NATO-t

Figyelő Online
2015.08.15  15:47   
mail
nyomtatás
Katonai díszszemlét tartottak szombaton Varsóban a Lengyel Hadsereg Ünnepe és a varsói csata 95. évfordulója alkalmából, a rendezvényen Andrzej Duda lengyel elnök ismét kijelentette, hogy a NATO erőteljesebb lengyelországi jelenlétére van szükség.
A Tomasz Siemoniak miniszterelnök-helyettes és nemzetvédelmi miniszter mellett álló Andrzej Duda Lengyelország biztonsága növelésének, a lengyel hadsereg további korszerűségének szükségességéről beszélt. Elődje, Lech Kaczynski elnök szellemi örökségére utalva elmondta: olyan országot szeretne, amely "képes a gyengéket megvédeni, és amelynek az erősebbektől nem kell tartania". Andrzej Duda hangsúlyozta, az ország biztonságát a NATO erőivel együtt biztosítják, a szövetségi jelenlétet erősíteni kell, s erre alkalmat ad a 2016-ban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozó.

Andrzej Duda ezzel megerősítette a múlt heti beiktatása óta már több alkalommal megfogalmazott elvárását, miszerint a NATO-nak nem rotációs, hanem állandó lengyelországi katonai jelenlétet kellene biztosítania. Csütörtökön az elnök a Financial Timesnak adott interjújában elmondta: a NATO jelenleg "ütköző országként" kezeli Lengyelországot, amely a szövetség "erős keleti szárnyát kívánja képezni".

Az ellenzéki jelöltként megválasztott államfő koncepcióját pénteken a kormányzó Polgári Platform soraiból kinevezett Siemoniak miniszter is megerősítette a lengyel közszolgálati rádiónak adott interjúban. Mint mondta, az elnök és a kormány ebben az ügyben azonos hangon beszél. "Ma szükség van arra, hogy a NATO itt cselekedjen" - mondta, hozzátéve, hogy a következő hónapokban Lengyelország "politikai, diplomáciai és sajtóoffenzívát fog folytatni ez ügyben".

A 900 lengyel katona részvételével tartott, s a legújabb haditechnikát - 150 harcászati járművet, köztük Leopárd és Rosomak harckocsikat, valamint 60 harci repülőgépet és helikoptert - felvonultató szemlét a város szívében fekvő Ujazdowski fasorban a lengyelek ezrei nézték.

Az 1919-1921-es lengyel-orosz háború fordulópontját jelentő varsói csata emlékére a Lengyel Hadsereg Ünnepét 1992 óta tartják meg Lengyelországban, felújítva az ünnep két háború közötti hagyományát. A Nagyboldogasszony ünnepén tetőző, a "visztulai csodának" is nevezett ütközet sikeréhez jelentős mértékben hozzájárultak a csepeli Weiss Manfréd Gyár hadianyag- és lőszerszállítmányai. Az 1920-as magyar katonai támogatás emlékére 2011-ben emléktáblát avattak Varsóban.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.