brusszel


Keresik Magyarország 3 legjobb startupját

Figyelő Online
2015.08.21  12:28   
mail
nyomtatás
Egymilliós összdíjazású startupverseny lesz szeptember végén az Internet Hungary-n.
Magyarország legnagyobb, Több mint ezerhatszáz főt megmozgató, internetről, új technológiákról szóló konferenciáján kínálunk bemutatkozási lehetőséget annak a 8 magyar alapítású startupnak, akiket a jelentkezők közül egy neves és tapasztalt iparági szakértőkből álló szakmai zsűri választ majd ki.


Az Internet Hungary Startupversenyén elsősorban azokat a hazai feltörekvő cégeket, projekteket szeretnénk bemutatni, amelyek nemzetközi szinten is érdekesek, illetve olyan újdonságot kínálnak, amely a konferencia széles résztvevői köre számára szakmai megoldásként is izgalmasak lehetnek.


Az előválogatást követő döntő prezentációk, a pitch-ek szeptember 29-én Internet Hungary immáron hagyományos startup szekciójában, a Startup Comedy-n lesznek Siófokon, a Hotel Azúrban. Ott mérhetik majd össze projektjeiket, előadói tehetségüket a jelentkezők. Méghozzá az előválogatást is végző zsűri és a konferencia közönsége előtt.

A versenyzők 3 perces prezentációkkal mutathatják projektjüket, a zsűri pedig 2 percig faggathatja őket terveikről.

A három, zsűri által, egyszerű és átlátható pontozással kiválasztott győztes mellett az Internet Hungary Startuperseny szervezői egy közönség díjat is hirdetnek majd, amelyet a jelenlévő nézőközönség helyben leadott szavazatai alapján ítélnek oda.

A 8 döntőbe került csapat 2-2 tagja mindezek mellett a rendezvény mindkét napjára meghívást kap, ahol befektetőkkel, internetes technológiai gurukkal, az újmédia véleményvezéreivel és más fontos üzleti döntéshozókkal találkozhatnak. 

Azokat a startupokat várjuk a versenyre, amelyek rendelkeznek kész, jól prezentálható ötlettel, prototípussal vagy működő szolgáltatással az alábbi kategóriákban:

- IoT, M2M, SmartCity, Smart Home

- Digitális hirdetési eszközök, Broadcasting

- Digitális tartalom értékesítésének üzleti modelljei

- E-kereskedelem, Webes céges szolgáltatások (CRM, ERP és hasonlók)

- Sharing Economy, social media
- Egyedi, értéknövelt mobil applikációk

- Online és mobil tematikához kapcsolódó vagy más egyedi hardvermegoldások

A győztesek számára értékes díjakat ajánlottak fel a szponzorok és a Digitalhungary.hu szakportál, illetve a 3+1 győztes meglepetés lehetőséget kap az Internet Hungary látogatói előtt való további bemutatkozásra egy különleges fórumbeszélgetés keretében!

- Az első helyezett díja:
250.000 forint pénzjutalom és 250.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás.

- A második helyezett díja:
150.000 forint pénzjutalom és 150.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás.

- A harmadik helyezett díja:
100.000 forint pénzjutalom és 100.000 média- és mentoring szolgáltatás.

- A Közönség díj:
1db. 2 fős Azúr wellnes hétvége + ingyen belépés a következő Digitális Akadémiára, amely az előadások művészetébe avatja be az érdeklődőket. (A versenyre nevezőket az első eseményen is várjuk, amelyről itt (https://www.facebook.com/events/1478684112447216/) kapható információ.

A versenyre jelentkezni egy angol vagy magyar nyelvű, szóközzel együtt legfeljebb 3000 karakteres onepager beküldésével lehet, megjelölve a projekt és a projektgazda webes elérhetőségét is. A jelentkezés formája a fentieken túl nem kötött.

A onepagereket a media@mediahungary.hu címen fogadják, legkésőbb szeptember 10-ig, a levél tárgya: „Internet Hungary Startupverseny" kell legyen. A döntősöket illetve a közvéleményt szeptember 22-ig értesítjük ki az előadók névsoráról. A döntőbe bejutó csapatok prezentációi szeptember 29-én délután 16 órától, Siófokon, az Internet Hungary 2015 konferencia Startup Comedy szekciójában hallgathatók meg.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200