brusszel


A Fed titkos startégiája

Figyelő Online
2015.08.23  12:03   
mail
nyomtatás
Nem adott egyértelmű jelzést a Fed azzal kapcsolatban, hogy csaknem egy évtized után mennyire van közel az első kamatemelés az Egyesült Államokban.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed július 29-én záródott kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán ismertetett jegyzőkönyve szerint a kamatdöntők szerint közel a hosszú ideje első kamatemelés, ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a kínai gazdaságnövekedés jelentősebb lassulása kockázatot jelent az amerikai gazdaságra nézve.

A kamatdöntők, akik sorrendben ötödször döntöttek egyhangúlag a kamat szinten tartásáról, úgy vélték, hogy még a korábbiaknál is pozitívabban alakult a foglalkoztatás helyzete, a munkanélküliség pedig még inkább csökkent, de "bizonyos" további javulásra van szükség a kamatemelés előtt. A kamatdöntők egyben kétkedésüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy az infláció elég magas-e ahhoz, ami megengedhetné a kamatemelést.

A jegyzőkönyvből kiderült, hogy a kamatdöntők egyike kamatemelést akart, de végül ő is szinten tartás mellett szavazott. A munkanélküliségi ráta a 2009-es 10 százalékról most júliusban már 5,3 százalékra csökkent, a Fed másik fő célja, az infláció azonban már több mint három éve elmarad a két százalékos céltól.

Szerdán ismertették épp, hogy júliusban az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított maginfláció 1,8 százalék volt. A Fed 2008 decembere óta tartja gazdaságösztönző szándékkal zéró-közeli szinten az irányadó kamatot.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200