brusszel


Fapados árak

Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2015.08.25  07:01   
mail
nyomtatás
Ki nem találnák, hogy egy fapados légitársaságnál a bevétel hányada származik úgymond mellékes tevékenységből, tehát nem repülőjegyek eladásából. A Wizz Air esetében több mint egyharmada.
Ami annyit jelent, hogy három forintból egy a mellékes tevékenységeknek köszönhető. Ez az utasok számára nemegyszer kellemetlen pillanatokat hozó üzleti modell viszont nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szárnyaljon a társaság, megújuljon a flotta.

A ferihegyi Liszt Ferenc repülőtér terminálján nap mint nap ismétlődő jelenet, hogy zúgolódó utasok állnak sorban a Wizzair pultjánál. Akinek nincsen például kinyomtatott beszállókártyája, csak egyszerű foglalása, akár papíron, akár okos telefonján, az mélyen a zsebébe nyúlhat. Akár 45 eurót, azaz mintegy 15 ezer forintot is leszurkolhat az egyszerű papír kinyomtatásért, ami mellesleg egyetlen percig sem tartó művelet. Ha az utas máskülönben sem kellően körültekintő, még egyszer mélyen a zsebébe nyúlhat. Az ingyenesen fedélzetre vihető kézipoggyász mérete ugyanis nem egyezik a szokásos kézipoggyászéval, annál jóval kisebb. Már csak ezért is ajánlatos a repülőjegy megvásárlásakor alaposan tanulmányozni az utazási feltételeket. Viszont a telefonálás, mondjuk felvilágosítás kérése, vagy reklamáció céljából, nem igazán javasolt, merthogy egyáltalán nem kifizetődő. A telefonálás percdíja majdhogynem egy erotikus telefon árával vetekszik.


„A Wizz Air üzleti modellje, ahogy a többi európai diszkont légitársaságé is, az alacsony viteldíjakra koncentrál. Az alap viteldíjon felüli szolgáltatásoknak költsége van, és díjat számolunk fel a szolgáltatás költségeinek fedezésére." - mondta a Figyelő Online-nak Doug Oliver, a Wizz Air nemrég hivatalba lépett kommunikációs igazgatója, aki azt is megjegyezte, hogy a légitársaságok által felszámított telefonos ügyfélszolgálati díjak teljesen általánosak ebben az üzleti szektorban. Ahogy fogalmazott. „A vállalt motorját az alacsony viteldíjak adják, ezek pedig csak megfelelő költségmenedzsment mellett biztosíthatók."Arról pedig a feltevésről pedig, hogy esetleg sok utast elriaszthat a fapados légitársaságtól, a következőképp nyilatkozott: „Utasaink túlnyomó többsége számára zökkenőmentes élmény az utazás, de problémák természetesen mindenhol előfordulhatnak."

Az viszont vitathatatlan, hogy ez az üzleti modell sokat hoz a konyhára. Mint megtudtuk, a Wizz Air részvényeseivel megosztott nyilvános dokumentumok szerint a nem jegyeladásból származó bevétel a teljes bevétel mintegy 35 százalékát tette ki a 2015 tavaszán zárult pénzügyi évben. Nyilván a bevételekből telik majd a flotta folyamatos megújításra is. A Wizz Air már ma is Európa egyik legfiatalabb légiflottáját üzemelteti. Mint korábban már nyilvánosságot kapott, a közelmúltban aláírtak egy megállapodást is arról, hogy 110 Airbus A320-as repülőgéppel bővül a flotta 2019 és 2024 között. A nagyobb tételnek tudható be, hogy komoly árkedvezményt sikerült elérni, de annak mértékéről üzleti titokra hivatkozva a kommunikációs igazgató nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni. Doug Oliver csak azt erősítette meg, hogy a megállapodás értéke 12,5 milliárd dollár.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.