brusszel


Mennyi lesz a nyugdíjunk?

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2015.08.27  07:00   
mail
nyomtatás
Havi több mint 1,3 milliót kap a legjobban fizetett magyar nyugdíjas, miközben 138 ezer forintról indul egy átlagosan kereső ember járandósága. Politikai harakirit követ el a Fidesz a Férfiak 40 program elutasításával, de csapdahelyzetben van a párt
Kormányzati számítások szerint 2035 előtt nem igényel rendszerszintű beavatkozást a nyugdíjrendszer, utána viszont - tájékoztatták a Figyelőt a költségvetési folyamatok felett őrködő szakemberek - muszáj lesz új finanszírozási megoldásokat találni, mert akkortól elkezdik visszafizetni a volt magán-nyugdíjpénztári tagok államosított vagyonát. Erről Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke beszélt lapunknak. A mintegy 3000 milliárd forintot az Európai Unióval kötött egyezség alapján kell majd visszajuttatni a jogosultaknak.

Addig azonban a nyugdíjrendszer képes lesz finanszírozni önmagát.
Lázár János is azt mondta lapunknak, hogy az elkövetkező 10 évben biztosan nem, de utána sem feltétlenül kell hozzányúlni az ellátórendszerhez. Közben független szakértők mihamarabbi beavatkozást sürgetnek, különben szerintük az ország összeroskad a nyugdíjkifizetések alatt. Tény, hogy Európa legtöbb államában korhatár-emelési programot indítanak a 2020-as évekkel bezárólag, különben fenntarthatatlan lenne a nyugdíjrendszerük. Magyarországon egyébként elképesztő különbségek vannak a járandóságok között, szolgálati időtől - és más tényezőktől - függően havi 6 ezertől 1,3 millió forintig kapnak ma nyugdíjat az idősek.

Részletek a Figyelő friss számában.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.