brusszel


Hamisíthatatlan termékazonosító készült Miskolcon

Figyelő Online
2015.08.27  13:49   
mail
nyomtatás
Világhírre is szert tehet a miskolci Vasbeta Kft. Secure Mark (SMark) projektje
Barta György, a társaság ügyvezetője elmondta: az SMark hamisíthatatlanná tesz minden olyan terméket, amelyre a mindössze egy négyzetmilliméternyi biztonsági címkét ráragasztják.
A speciális címke, fólia segítségével bármilyen tárgyi termék eredetisége beazonosítható - tette hozzá, és megemlítette, hogy a hamisított termékek világpiaci értéke mintegy 600 milliárd dollárra tehető. Az azonosítót orosz közreműködéssel, valamint az ELTE Matematikai Intézetének szakmai együttműködésével fejlesztették ki. Mindehhez 635 millió forintot nyertek uniós pályázaton.

Már megkezdték a technológia továbbfejlesztését is a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve, ami azért lényeges, mert a hamisítással foglalkozók is jószerivel naprakészek.
Barta György elmondta azt is: a fejlesztéssel az volt a cél, hogy a hamis termékek száma csökkenjen, a vásárlók pedig ennek köszönhetően védve legyenek.
Ribárszky Tamás, a rendszer egyik feltalálója ismertette, a mikroszkopikus nagyságú biztonsági címkével egyszerűen beazonosítható bármilyen termék, legyen az gyógyszer, divatáru, alkatrész, motorolaj, élelmiszer, műszaki cikk, vagy akár papírpénz is.
Az árucikket egy roncsolás-mentesen nem eltávolítható fémezett fóliacsíkkal látják el, amelynek újbóli létrehozása kivitelezhetetlen. A fóliacsík mellett feltüntetik a termék QR-kódját is, amely azonosítására, a jellemzők tárolására szolgál.

Az egyedi termékmegjelölő és a termékazonosító informatikai összekapcsolásával okostelefon segítségével a vevők is megbizonyosodhatnak a termék valódiságáról.
A Tokaj-hegyaljai borvidéken lévő Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet egyik export bora már viseli a címkét. Ugyanakkor a cég már több gyártótól rendelést kapott a termékazonosítóra, amelynek sorozatgyártása várhatóan még ebben az évben megkezdődik, és amelynek köszönhetően több mint száz munkahely létesülhet Miskolcon.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.