brusszel


Tízből heten bírnak lakásbiztosítással

Figyelő Online
2015.09.03  10:40   
mail
nyomtatás
A GfK biztosításpiaci felmérésének adatai szerint 2015 első fél évében a magyar felnőttek 68 százaléka, azaz tízből heten rendelkeztek lakásbiztosítással.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott felmérés szerint a fennmaradó 30 százalék otthonát nem védi biztosítás, igaz csak közel 70 százalékuk rendelkezik saját lakással.
A lakásbiztosítással rendelkezők nagyobb arányban a Nyugat-Dunántúlon és Pest megyében élnek - e két régióban a lakásbiztosítással való ellátottság 81, illetve 70 százalékos, míg a fővárosban a legalacsonyabb, 60 százalék.

Az ingatlanbiztosítás fontosságának felismerése az életkorral, illetve ezzel összefüggésben a saját lakásba költözéssel nő: az otthonukat biztosítók hányada a 40 évnél idősebbek körében a legmagasabb, 70 százalékot is meghaladó.
A GfK rendszeres, negyedévente készülő felmérése szerint a lakásbiztosítással nem rendelkezők közül minden harmadik a 18-29 éves korosztályba tartozik, minden ötödik pedig 30-39 éves. Az ingatlanjukat nem biztosítók jellemzően a fiatal, 20-29 éves korosztály tagjai, akik saját lakással még nem rendelkeznek, főleg albérletben élnek.
Az adatok arra is rámutatnak, hogy azok, akiknek egy háztartásban élő gyerekük van, magasabb arányban rendelkeznek lakásbiztosítással (76 százalék), mint a nem gyermekkel együtt élők (66 százalék).

A lakásbiztosítással nem rendelkezők körében az átlagnál magasabb az alacsony jövedelműek aránya, körülbelül egyharmaduk rendelkezik gépjárművel, 30 százalékuk nem használja az internetet. A lakásbiztosítással nem rendelkezők jellemzően más biztosítási formákkal sem rendelkeznek - körükben alacsonyabb az életbiztosítást, balesetbiztosítást kötők aránya. A lakásbiztosítás kötésétől eltekintők egyharmada városban, 26 százaléka községben él és 21 százalékos arányt képviselnek körükben a Budapesten élők - derül ki a GfK tanulmányából.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.